| TF fórum - beszéljük meg! | Véget ért a szokásos téli találkozó, egészen sokan voltunk régiek-újak vegyesen. Sok érdekes dolog elhangzott a TF fórumon, lássuk mik is voltak azok! Az összefoglalóm nem teljes, csak a TF egészére nézve fontos dolgokat írom fel. Ez jobbára annak köszönhető, hogy nem mindenre emlékszem pontosan, de majd jön a Jakab és beleokosít.
1. Jelenlegi állás szerint a vezetés nyitott a tesztolimpiák ötletre. Ezt egy külön fórumban kéne megvitatni, itt. Minden ötletet nagyon várnak.
2. A vezetés nem tervez új területet, csak további küldetésekkel, tereptárgyakkal és TK-ákkal fog bővülni a Kiégett Föld (minden új kihívással párhuzamosan új isteni küldik érkeznek) A KF top eseménye a Halálkúpokkal fog kicsúcsosodni (jaj.) Fórum a KF-hez itt.
3. Cserébe, hogy nem lesz új terület vadul fejlesztik a TF Online-t. Ezt Miklósék azzal magyarázták, hogy új játékosokra van szükség. A jelenlegi TF nem vonzó a friss játékosok körében, ezért is lesz a TFO kattingatós játék, amely könnyebben kezelhető annak, aki csak ismerkedik a játékkal. Megnyugtatásul: a TFO-ban is lesz majd valamilyen UL küldés rendszer azoknak, akik igénylik ezt. A tervek szerint jövőre szeretnék indítani a játékot, feltételezhetően egy 1.-es világgal. Ebben a világban még nem szerepelne a TF jelenlegi teljes adatbázisa, ide nem is lehetne konvertálni offline karaktert (erre akkor lesz lehetőség Miklós szerint ha már a TFO rendszere kitesztelve, szépen fut és az egész eddigi TF adatbázis benne lesz - valószínűleg egy további, kettes számú világ képében) Számítanak a régi játékosok segítségére, hiszen mindenki érdeke, hogy a TFO-nak jó rendszere legyen! TF jövőével kapcsolatos kommenteket ide, a hírbe :)
4. Addig, amíg a TFO fejlesztése halad, nem terveznek (nem szeretnének..) a mostani TF-en komolyabb programozással járó fejlesztésbe fogni. Ezért felvetettem, hogy legyen újra Történelmi esemény, esetleg úgy, hogy már leprogramozott eseményeket leporolnak, újraírnak és azon lehetne játszani. Itt döntően a Toronyháborúk eseményre szavaztak a jelenlévők, szóval valami ilyesmi eseményben kell gondolkodni. Arra kértek minket, hogy itt, a GN-en vitassuk meg a dolgot és ha van viszonylagos egyetértés, keressük meg őket. Fórum a Történelmi eseménynek, ötletek stb. ide!
5. Felmerült egy hiba a Nemesi palota első küldetésénél, miszerint ogwawa kulcsot meg lehet etetni az egyik rosszarcú ajtóval. Rá fognak nézni a dologra.
| |
2011.11.15. 15:31 | Aarkh | mindenki |
| Az Ország Boltja verseny - +5% TP | Az Ország Boltja 2011. versenyen a Beholder webshop II. helyezést ért el a Népszerűségi Díj - Egyéb kategóriájában.
Köszönjük szépen mindenkinek a szavazatokat!
Ünneplésként minden Túlélők Földje karakter 2011. november 21-től 2011. december 21-ig 5 %-kal több tapasztalati pontot kap!
Forrás: Beho honlapja | |
2011.11.09. 06:59 | Aarkh | mindenki |
| Mínosz-kúpok a Kiégett Földeken | A mai (november 8.) nappal bekerültek a mínosz-kúpok a Kiégett Földekre. Konkrétan 26 mínosz-kúp került fel a térképre, sivatag, hegység és kiégett mezőkre. Összesen 10 féle labirintust lehet bennük találni. Pontosan úgy működnek, mint a csatorna és az Alanor között található mínosz-kúpok, vagyis mindenki más-más labirintust fog találni az egyes mínosz-kúpokban.
Pár megjegyzés még a mínosz-kúpokkal kapcsolatban:
- A mínoszkúpok mindegyike "elteleportálja" a belépő karaktert valamilyen egzotikus helyszínre, majd amikor a helyszínt elhagyja, visszateleportálódik az eredeti helyre. Ez azonban csak szerepjátékos körítés, valójában a karakter nem mozdul el az adott mezőről.
- Vannak olyan mínosz-kúpok, ahol bemenetel előtt a bátrak eledele elfogyasztása (vagy hasonló hatás elérése) ajánlott.
- A mínosz-kúpok olyan karakterek számára készültek, akik már eltöltöttek némi időt a Kiégett Földeken, tehát egy frissen átment karakternek nehézséget okozhatnak.
- Van egy mínosz-kúp, ami kifejezetten a TF legerősebb karaktereinek készült, ezt nem lesz képes mindenki végigjárni. A többieknek még erősödniük kell hozzá.
- A mínosz-kúpokban sok szörny található, vannak új, értékes, egyedi tárgyak, új varázslatok, valamint egyéb, értékes apróságok. Érdemes tehát bejárni őket.
A mínosz-kúpokkal együtt, hozzájuk kapcsolódóan bekerült 3 új isteni küldetés a teljesíthetetlenek helyére, illetve az egyik teljesíthetetlen is teljesíthetővé vált.
További javítások:
- Javítottunk több apró kiírási hibát a bővített adatbázissal kapcsolatban.
- A fejlődéskő működése hibás volt. Nem kellett volna növelni a pszít, csapatmunkát és a harcművészetet. Javítottuk.
- A manakövek feltörési sorrendje a következő: varázskő > manakristály > tleikan manakő > óelf varázskő.
- Kisebb kívánsághoz nem tör követ a karakter, ha még nem tudja elvarázsolni, mert nem telt el a fél év.
- A szintlépésnél többet nincs kiírás, ha a karakter olyan szintre lép, aminek nincs titulusa.
- A sorsfordító elpukkanási esélye 1 %-ról 0,2 %-ra csökkent, valamint csak támadó varázslattól mehet tönkre.
- A hegymélyi varázskő beállítása kiíródik a karakterlapon.
- A 215-ös labirintusban a dupla TVP lépési költség nem jól működött. Javítottuk.
Várom a mínosz-kúpok első bejáróinak visszajelzéseit!
Dani Zoltán
Forrás: www.beholder.hu | |
2011.11.21. 18:25 | Kufár | mindenki |
| Fogadás! | "Elkezdődött" 2011.11.21.
Fairlight tiszteletére ezennel meghirdetem az Alanori olimpiák első pénz és idegrendszert megmozgató eseményét!
Egy fontos apróság:
A fogadásokban mindenki részt vehet! Az előzetes voks csak arról szólt, hogy leszünk e elegen a dologhoz...ha valaki olyan akar fogadni, aki ott nemmel szavazott, annak csak örülni fogunk!
A rendszer nem változott a fórumban leírtaktól:
Teendők, ha be akarsz szállni:
- Küldesz nekem egy privát üzenetet (Kufár), hogy kire mekkora összegben szeretnél fogadni tárgyba a „fogadás/karaktered neve” szerepeljen.
Pl:
Tárgy: Fogadás/Á la Moucie
Szöveg: 8. kategória Jenifer Lopez 2000 ap
8. kategória Chriss Huff 3000 ap
8. kategória Neal Syrrus-Derra 4000 ap
7. Kategória Áfonya 1000 ap
- Az össz. összeget átutalod a #3310 (NaUgyanKii) számlájára. (Egyben) 10.000 ap NaUgyanKii-nek Á la Moucie (mindenképp attól a karitól kell aki fogad!!!!!!!)
Egy karakter fogadhat több karira is (lásd példa)! Csak azon téteket fogadom el és publikálom akik tényleg átutalják a lóvét és látom a 2 táborozás közt történtek közt.
Tájékoztatás:
Vállalom, hogy 2-3 naponta egy összesítőt kiteszek majd, az ennek létrehozott hírelembe. Ami a következőképp fog kinézni:
8. kategória:
Lopez de Francon: 2/20.000 ap
Falgeron: 3/10.000 ap
Donna d'Raon: 5/100.000 ap
7. kategória:
Dess: 4/1.000 ap
Mos-Oi: 1/1.000.000 ap
… ez röviden a következőt jelenti:
Lopez de Franco (aki a 8. kategóriában indul) győzelmére 2en fogadtak összesen 20.000 ap értékben (pl Gunymákanyó 1.000 ap-t míg maga Lopez 19.000ap-t tett fel). Ha ő nyer akkor a 2 győztes viszi a kategóriájába tartozó fennmaradó nyereményt (Falgi:10.000+Donna:100.000) a tételeik arányában. A fenti példa értelmében Gunymákanyó nyer 5.500 ap-t míg Lopez viszi a 104.500 ap-t. (plusz ők visszakapják term a feltett összeget!)
Az, hogy ki kire szavazott az term. titkos lesz és mivel én szervezem így én kimaradok! A 2 kategória külön lesz vizsgálva.
Ha valamilyen okból valaki kimarad az adott kategóriából (fordult már elő) akkor, akik rá szavaztak a tétjeiket visszakapják. Sajnos nyugatra pénzt nem tudok juttatni! Csak az első helyezettre lehet tippelni. Ha viszont nem indul akkor az ap oda.
Aktuális tétek
8. Kategória:
3 \ 30500 Falgeron
2 \ 10500 Neal Syrrus-Derra
2 \ 10500 Mirtill Maxima
1 \ 500 Shark Attack
1 \ 500 Donna d'Raon
1 \ 500 Deirra the Dark
1 \ 500 Chris Huff
1 \ 500 Jennifer Lopez
1 \ 500 Manus
1 \ 500 Thoron-Laure
1 \ 500 Benedict
7. Kategória
4 \ 40500 Koponyalékelő Gork
2 \ 5500 Mos-Oi
1 \ 500 Dess
1 \ 500 Plantagó Lanselot
1 \ 500 Áfonya
1 \ 500 Raimund
1 \ 500 Laria
1 \ 500 Drasworth Shengorr
1 \ 500 Boldfellow, a lovag
Kufár | |
2011.11.03. 10:23 | Dess | mindenki |
| Kilépés a KT-ból | Forrás: Beholder Kft. honlapja
2011. szeptember 29-én került bevezetésre az, hogy a KT-váltás sokkal kisebb büntetéssel jár, mint előtte. Ez azonban csak azokra vonatkozott, akik a szabály bevezetése után léptek ki a KT-jukból. Most ezt visszamenőleg kiterjesszük az inaktivitás miatt kiléptetett, kirakott karakterekre is. Visszaírjuk a(z árnyék) MxTu-t azoknak, akik eleget tesznek az alábbi feltételeknek.
1. 2011. szeptember 29-én nem voltak KT-tagok.
2. 2011. szeptember 29-e után léptek újra, minimum 3 hónap kihagyással.
3. A régi KT-ból kirakták őket az inaktivitás alatt, VAGY léptek egyet a karakterrel a kilépés miatt, de ekkor a kilépés előtt szintén volt minimum 3 hónap inaktivitás.
Aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, és megfelel a fenti követelményeknek, az írjon e-mailt a tf-es e-mail címre, írja meg a következő adatokat:
- karakterszám
- számlaszám
- melyik KT-ban volt
- mennyi MxTu-ja volt kilépés előtt
- melyik fordulóban lépett ki, vagy rakták ki
- melyik fordulóval kedte újra a játékot a kihagyás után. | |
| |