be 866 0 0 bemész a 866. épületbe
Közelebb mész a csontépülethez, és azt látod, hogy egy jó 5 méteres magas bejárat nyílik rajta. Ajtó, kapu nincs, de így sem látsz be az épület belsejébe. Hajt a kíváncsiság, és a nyitott bejáratból kiindulva nyilván nem zavarja a házigazdát, ha bemész. Amint belépsz az épületbe, mintha egy teljesen más helyen lennél. Bár benn is félhomály van, de már hozzászoktál ehhez itt, a Negatív létsíkon. Amikor hátranézel, a bejárat csak egy sötét folt, nem látsz ki rajta a Holtak Városának utcájára. A hatalmas helyiségből, amiben állsz, több folyosó is nyílik, de nincs időd ezeket felfedezni, mert az egyiken keresztül belép valaki. Nyilván a házigazda. Első pillantásra egy izzó szemű, szürke bőrű embernek néz ki, fekete ruhában. Azonban hamar átlátsz ezen az illúzión, és látod, hogy valójában egy csontváz áll előtted, ruha nélkül, de az izzó szemek továbbra is megvannak. Az alak fagyosan üdvözöl, és Niolként mutatkozik be. Ah, akkor ő Leah egyik avatárja, aki az első számú avatár címért vetélkedik. Jól kihasználhatod ezt a helyzetet, nyilván valamiféle szolgálatra, szívességre kér majd, te pedig jól megszabod az árát! Azonban csalódnod kell, mert Niol nem kér semmire. Egyszerűen közli veled, hogy ha szolgálni akarod őt, itt a Holtak Városában, akkor pusztítsd Uman szolgáit. Bizonyítékul pedig hozz neki 200 bíborszilánkot! Majd ezek után hirtelen a csontváron kívül találod magad. A mindenit, nyilván van hatalma az ipsének a saját otthonában! Azt meg, hogy teljesíted-e a "kérését", majd eldöntöd! Amint eltávolodsz valamennyire, mosolyogva előveszed a kért tárgyakat. Vársz egy ideig, aztán visszafelé indulsz. Ez könnyű feladat volt!
[1 496 880 tapasztalati pontot kaptál.] A hatalmas bejáraton keresztül belépsz a csontvárba. Nem lepődsz meg azon, hogy Niol már az első teremben vár. Ezúttal is a szürke ember illúzióját viselni, de te látod az alatta rejlő csontvázalakot. Nem szaporítja a szót, amikor átadod neki a bíborszilánkokat, szó nélkül elrakja őket. Ezután némileg beszédesebb lesz. A szavak lassan, csikorogva gördülnek ki a csontszájából, mintha el lenne szokva a beszédtől. Elmondja, hogy lassan elég szilánkja lesz ahhoz, hogy újra összerakja Uman kristályát. Ehhez azonban még szüksége lenne egy jó adag szilánkra, mondjuk újabb 200-ra. Szerencsére tudomására jutott, hogy egy romos várban gyülekeznek Uman szolgái: Az okokat nem ismeri, de ott beszerezheted a szükséges szilánkmennyiséget. Persze, az is jó, ha már rendelkezel 200 bíborszilánkkal. Ez esetben nem muszáj elmenned Uman várába! Egy csomó kérdésed lenne az avatárok háborújáról, a Negatív létsíkról, de még magáról a konkrét feladatról is, de hirtelen ismét a csontváron kívül találod magad. A mindenit! Bosszantó egy alak ez a Niol!

7 9 11 20 18 16
1
6 8 10 19 17 15
5 4 3 2 12 13 14
21 23 25 31 29 27
33
22 24 26 32 30 28
34
41 43 45 54 52 50
35
40 42 44 53 51 49
39 38 37 36 46 47 48
55 57 59 65 63 61
56 58 60 67 66 64 62
68
lépcsõk hova visznek:
1: bejárat/kijárat
68: 2. térkép 1. pont
7 9 11 20 18 16
1
6 8 10 19 17 15
5 4 3 2 12 13 14
21 23 25 31 29 27
33
22 24 26 32 30 28
34
41 43 45 54 52 50
35
40 42 44 53 51 49
39 38 37 36 46 47 48
55 57 59 65 63 61
56 58 60 67 66 64 62
68
lépcsõk hova visznek:
1: 1. térkép 68. pont
68: 3. térkép 1. pont
7 9 11 20 18 16
1
6 8 10 19 17 15
5 4 3 2 12 13 14
21 23 25 31 29 27
33
22 24 26 32 30 28
34
41 43 45 54 52 50
35
40 42 44 53 51 49
39 38 37 36 46 47 48
55 57 59 65 63 61
56 58 60 67 66 64 62
68
lépcsõk hova visznek:
1: 2. térkép 68. pont

Ez a 296. labirintus térképe. A bejárat innét keletre 9, északra 81 mérföldre található.