BARBÁR KT


Alapvetően az erő és az egészség számítana a KT tagjainál, azaz ennek a két tulajdonságnak kell mindig a legmagasabbnak lennie bizonyos megkötések (% vagy érték) alapján, illetve az IQ-nak a legalacsonyabbnak (az IQ-ra vonatkozó megkötés a jövendő tagok véleményét megismerve esetleg változhat).


A mágia hátrébb lenne szorítva oly módon, hogy a papi mágia mindig magasabb egy bizonyos szinttel, mint a varázslói mágia, emellett viszont a pszi használata is jóval kisebb mértékű lenne. (Valahogy úgy, hogy ha a TAU elérne a TEO-hoz képest egy bizonyos szintet, akkor a következő TAU fejlődés pontja átmenne a TEO-ba vagy addig nem kapná meg, amíg nem fejlődik a TEO-ja. Természetesen mindd a TAU, mind a TEO lassabban fejlődne, mint másoknál. Ugyanez a pszí esetében, azonban a pszí még erőteljesebben le lenne korlátozva.

A fentiektől függetlenül is nehezebb lenne varázsolni (több VP, TVP, kör elején kevesebb VP regenerálódás). Azonban ezt kiegyensúlyozandó, nagyobb ellenállóság a varázslatokkal (elmére ható támadásokkal) szemben, illetve nagyobb ÉP regenerálódás kör elején. Emellett természetesen igazi barbáros sebzések és sebzéstűrések.


Fontos, hogy a karakter nem használhatna bal kezes fegyvert és pajzsot, viszont cserébe az alap fegyverével nagyobbat tudna sebezni, illetve a KT életének későbbi szakaszában egy olyan képesség alapján tudná ezt, amely valamilyen szinten kétkezes fegyverhasználatnak felelne meg. A KT tárgy is majdan erre épülne.


A fentiek természetesen a KT képességekből adódnának, emellett lenne persze abszolút táptalan képesség is, ami igazán szerepjátékossá teszi a dolgot, ennek a kidolgozása természetesen a későbbiek során fog történni.