Falcon Castagir: Utolsó akkord

Menj, menj innen távol, kis virág,
Csak keserű szikla vár itt rád,
Gyilkos mélység, vagy magas orom,
Kegyetlen halál, ezt adhatom.

Nem érez, kő, mit szívnek hittél,
Egy voltál, mint fának a levél,
Ne hidd, hogy utánad búsulok,
Csak régi játék vagy, mit unok.

A dal, mit hozzád írtam, tiéd,
Ezt nyújthatom neked, amiért
Szerelmed kaptam, enyém voltál,
S nem kértél soha, mindig adtál.

Mégis könnycsepp nélkül búcsúzom,
Bár csókod még itt ég az ajkamon,
Menj el távol, másnak több legyél,
Kívánom, s hogy hamar feledjél.

Jön majd más helyetted, jobb talán,
Addig hallgat lantom: csendhalál,
Utolsó akkord, búcsúdalom,
Durván s fájón, hogy gyűlölj nagyon.

Gyűlölj nagyon, fordulj el tőlem,
Ne lássa meg senki, hogy könnyem
Eltölti lelkemet, s álmodom
Rólad minden áldott hajnalon.

Több voltál, mint fának egy levél,
S a kő - fájó szívem - dobban, él,
Kívánom: az örömöt megleld,
S a kősziklát könnyen elfeledd!