A lenyugvó nap rózsaszin, lila, és halványnarancs fényeket festett
az égre. Szép volt a hegyek között a nappal búcsúja. Az elflány
arcán lassan legördülő könnycsepp visszatükrözte a ragyogást.
Szivét gyermeki félelem szoritotta présbe, mint mindig ilyenkor.
Előre tudta, hogy megint ugyanúgy lesz minden. Legszivesebben
szorosan átölelte volna, hogy arcát az ölébe fúrva zokoghasson,
hogy sirva kérlelje, maradjon még. De mindig győzött az ősi
büszke vér, s igy most is szótlanul hagyta a férfit elmenni,
s csak imáiban kérte a Szépszeműt, hogy viszontláthassa kedvesét.
Merengéséből az ismerős vidám dallam riasztotta fel:
-"huncut a biró, fütyül a rigó"
-Huncut vagy Te! Merre csavarogtál? -fordult Sárga a tollas
szónok felé, s arcára visszatért a napszinű mosoly. A rigó kacéran
pislogott, s ha teheti, bizonyára büszkén el is vigyorodik.
-Aaaha, -vonta össze a lány kicsit a szemöldökét -egyszer még elkap
egy fülemüle a kardfogúbb fajtából, ha sokat repkedsz azok után
a süket tojók után.
A rigó mintha még kajánabbul pislogott volna, s Sárga nem tudta,
miért jutott eszébe a régi szólás: "bort iszik, és vizet prédikál".
-Nézd, ezt Tőle kaptam, -tarotta nyitott tenyerén Tanthalas ajándékát
a madár felé -csodaszép, ugye?
A kacér dalnokból hirtelen kiveszett a daloskedv, s riadtan röppent
messzebb. Sárga bosszankodott.
-Hányszor mondtam már, hogy nem fog bántani. Te meg mindig elhiszed,
ha az étvágyával ugrat! Hidd el, nem lennél elég fél fogára sem.
Ne legyél undok, és igazán, ne utáld már ennyire! Ez a kő
meg akkor is gyönyörű! -mondta, s a nyakába akasztotta az ékszert.
A kő egy pillanatra vérvörösen felragyogott. A madár néma
rosszallással figyelte.
-Na induljunk! -próbálta a lány másra terelni a szót, de a rigó meg
sem moccant, csak gubbasztott tovább.
-Jajj, Te erőszakos szörnyeteg! - csattant fel az elf.- legyen, ahogy
akarod, nem muszáj nézned. Igy jó lesz?- s a követ a keblei közé
rejtette, majd megindult lefelé a sziklák között. A tollcsomó
csak sokára indult utána.
"Vajon azért hisztis, mert sárga, vagy azért sárga, mert hisztis?"
Tünődött a vándor óvatosan lépdelve a meg-meg billenő köveken.
"Talán jobb lett volna, ha ezüstsólymot idézek, az bátrabb... vagy
galambot, az meg béketűrőbb. Hiúság. Nesze Neked! Pont egy hisztis
sárgarigó kellett! Na mindegy. Majd túlteszi magát a dolgon."
De valahogy nem akat jobb lenni az este. Sárga némán haladt,
elmerülve gondolataival. Azt hitte, Fehér Bérc felé tart. Azt
hitte, tudja, merre jár, s hogy Tanthalas miatt nehéz a szive.
A kő a maga kiméletlen módján bábként mozgatta tulajdonosait...

Várt. Egyre türelmetlenebbül. Hol a fenében van az az állat? Hát mit mondtam én neki? Ideje lesz majd megfenyíteni, csak már jönne. Kilesett a sarok mögül. Mit csinál az ott annyi ideig? Az alak elindult lefelé a nyikorgó lépcsőn, arca haragról árulkodott . Magában azon gondolkodott, hogy hányféleképpen lehet egy trollt szép lassan Leah színe elé küldeni, illetve hány darabot lehetne belőle szép lassan, élvezettel levágni, hogy még mindig éljen.
- Oszt mééé nem akarsz nekem szobáát adni he? Az én pízem nem ugyanolyan jó, mint a másé?
Tanthalas a troll mellé lépett, és megköszörülte a torkát:
- Khm... - Hol késlekedsz szolga?!
Ekkor egy bütykös törpekéz jelent meg a troll és az elf között a pulton, és lassan, imbolyogva követte maga az elázott törpe is. - Te haladjál már, mert ágyelőt csiná… hukk... a bőrödből... hukk. Hé, kocsmáros, hol a sö... hukk? Meddig várjak még rá? Hukk ! Te meg sötét féreg takarodj hátra, mert pórul jársz... Én voltam itt elöbb... bah…
A csuklya alatt vészjóslóan összeszűkültek a piros szemek, és sziszegő visszafojtott hang hallatszott. - Ócska törpe ne kísértsd sorsod, kussolj, vagy úgy jársz mint számtalan fajtársad. Köszönd Leahnak hogy nem aprítalak itt helyben fel!
A részeg törpe izomból fejelt bele a sötételf láncingjébe, a pulthoz vágva azt. Éppen a tőréért nyúlt volna mikor érezte hogy kihúzzák alóla a talajt és másfél méter magasra emelik, majd egyre feljebb és feljebb emelkedik, míg végül feje és sisakja koppan va csapódott neki a fogadó "alacsony mennyezetének". Ezután elegánsan légiútra kelt, átszállt néhány asztalon, és tökéletes ívben érkezett az ájult sötételf felé törekvő Lentrik és az árnymanó képébe. A káosz pillanatok alatt elszabadult. A troll a kocsmá ros képét plasztikázta, miközben a fején csattanva törtek össze a pincérlány által útjára engedett üvegek és poharak. A vendégek is egymásnak estek. Akik az előbb még békésen kártyáztak most asztallábakkal hadonásznak, barátok ütik egymást virtusból.
- Acc szoba? Acc szoba? - kérdezgette a troll miközben ütemesen rázogatta Kiddant, akinek már lilult a feje.
Lentrik lerúgta magáról a törpét és a csatabárdot, majd a pult felé kezdett el kúszni, ahol a sötételf éppen éledezni kezdett. Ekkor szembetalálta magát egy bakanccsal, aminek következtében kis időre inaktív maradt. A félkómás sötételfet erős kezek emelté k a magasba, s vitték fel a nyikorgó falépcsőn.

A kobudera sebesen haladt a poros úton, ugyanolyan gyorsan, mint néhányan, akik hátason lovagoltak. Nem volt rajta sem páncél, sem sisak, és emiatt sokan könnyű prédának gondolták. Tévedésűkért súlyos árat fizettek...
Mosolyogva gondolt azokra, akik a mellkasára tetovált Jáde-sárkány láttán pánikszerűen tűntek el a környékről. Ők már tudtak valamit...
Tulajdonképpen nem volt semmi dolga Fehérbércben, mégis oda tartott. Valami nagy dolgot érzett készűlőben, ami nemsokára elkezdődik. Vagy talán már el is kezdődött?
A városba érve tapintható volt a feszűltség. Sok haláleset történt az elmúlt napokban. Először a Fény Szentélyében akart nyugovóra térni, de valami azt
súgta, hogy inkább a fogadót válassza. Ugyanaz a belső hang, amelyik Fehérbércbe vezette. Rhomes megtanulta, hogy halgasson a belső hangjára. Akik ismerik
a KI-t, azok pontosan tudják, hogy a belső hang többet tud, mint a halandó ember. Egy álommal kezdődött az egész. Egy fehér galamb, egy fekete holló, és egy
apró, ezűstszinű sárkány. Űltek egy kövön, és őt nézték. Nem csináltak semmit, csak nézték. Másnap reggel a kobudera felkelt, és elindult fehérbérc felé.
Nem tudta, miért kell idejönnie, de érezte, hogy dolga van itt. Nem kiváncsiskodott, évek sora alatt megtanult bizni a KI-ben.
A fogadó söntésében iszogatott, és kinézett magának egy kedves, csinos alakváltó lányt, akivel félrevonult. Bár ösztönei óvatosságra intették,
érezte, hogy még nem jött el az ő ideje.
Hirtelen felébredt. Sötét volt, de valaminek mégis történnie kellett. Persze, az álom!... Álmában megint megjelent a galamb, a holló, és a sárkány.
De most a holló károgott, mint aki ébresztőt fúj! Gyorsan felöltözött, dobott pár aranyat a szendergő lánynak, és kisietett az utcára, ki a
városszéli sikátorokba. Egy szép elf lányt látott meg hirtelen. Rhomes beleolvadt a sötétbe. A lánnyal egy sárgarigó volt, és ezt nem értette.
Az ő álma galambról, hollóról, és sárkányról szólt. De tudta, belső érzékei nem fújnának riadót, ha nem lenne tényleg baj. És akkor meglátta...
Három sötét alak úlálkodott a lány felé. Semmi békés nem volt szándékaikban. Az elf lány a veszélyről mit sem sejtve osont tovább.
Mielőtt lecsaphattak volna rá, a kobudera villámgyorsan támadásba lendűlt. Sűrűn osztogatta ökölcsapásait. Ő is kapott bőven, de a szemmel
követhetetlen Sziklazuhatagokat nem sokáig birták az ellenfelei. Páncéljaik ellenére is többet kaptak, mint adtak. Rhomes űtött, hatrált,
támadott, és védekezett egyszerre. Csakhamar futó léptek zaja hallatszott, és a sikátorban már csak ketten maradtak, ő, és a lány.
-Miért?- kérdezte a szép elf tűndér.
Rhomes válasz helyett rámosolygott, és eltűnt a sötétben. Mit is válaszolhatott volna?
Hogy ő maga sem tudja? Hogy egy belső hang sügta? Talán meg sem értené, mint ahogy nem értik meg oly sokan, akik nem járatosak KI-ben.
Visszament a fogadóba, és lefekűdt aludni. Ma éjszaka már csend lesz...

A gnom elhatarozta vegre magat es belepett a kocsmaba.
Meglepodott mennyi ismeros arcot lat itt,de leginkabb azon mosolyodott el,hogy itt van Tanthalas......
"Hogy meglepodne,ha hirtelen szeretett istene mellett talalna magat.de hat en ugye,nem dolgozok ilyen eszkozokkel.Mit csinal?Hopsz,ott repul az a torpe........"
-HE TANTHALAS! Figyusz csak ram?Tudod milyen a jol sikerult villam utan az egett hus szaga?Hamarosan megtapasztalhatod,ha nem maradsz nyugton a kocsmaban.
Es ne hozongj,vagy alld ki a parciadalt es ne valamilyen trollt akarj ellenem ereszteni!Hallod?

Ekozben a Xantroxi fogado sonteseben, egy arnymano no
babralta hosszu hullamos aranyszinu hajfurtjeit. Tekintete a
messzi tavolba meredt, arra amerre a Kalandozok Varosat,
Feherbercet sejtette. Mar tobbszor is hallott rola, de
meg senkivel sem talalkozott aki mar jart is volna benne.
Pedig el kell mennie, foleg hogy valami kavicsrol is
beszelnek manapsag. Valami kavics ami eltunt, es mindenki
azt keresi, vagyis nem mindenki csak aki tud arrol hogy
keresni kell. Kulonosebben nem erdekelte maga a targy, csak
arra gondolt, hogy biztosan egy rakas penzt kapna erte.
Azt is tudta, hogyha az esemenyek kozelebe ferkozne,
biztosan meg tudna maganak szerezni. Legalabbis eddig mindig
igy tortent. Megerezte ha valami ertekes, es nemsokara mar
az erte kapott csaengo aranyokat szamlalta.
-Igy lesz most is, gondolta.
A fogadosnak fizetett meg ket aranyat, hogy etettesse meg
megegyszer a sorenyes ubukot. Nem mintha erdekelte volna
az a koszos allat, csakhat hosszu ut allt elotte, es nem
volt kedve cipekedni.
Felment a szobajaba, es mielott alomra hajtotta volna a fejet
meg szorosan megmarkolta a koponyaszimbolumat, hogy imat
rebeghessen istenehez.
Mar majdnem az almok birodalmaba erkezett, amikor a fejeben
egy szamara addig ismeretlen, de hihetetlenul kellemes
erzes jelentkezett. Mintha kitagult volna a tudata, es
egyszerre tobb mint szaz, immar barat kepet latta maga elott.
Kapott egy uzenetet is egyikuktol:

"Udvozollek a Csaladban, immar te is kozenk tartozol..."

Testet elontotte a forrosag mikozben a kasztroplanaris
szalak egyenkent fonodtak ossze tudattarsaival. Ugy erezte,
lelkenek egy reszet minden testvereben elultette. Tudta,
most mar nincs egyedul, ez megnyugtatta...

THANTALAS!
Allj meg a lepcson!

...Nem lett csend. Nem sokkal később olyan hangzavar támadt, mintha egy kisebb ongóliantcsorda randalirozott volna a
fogadóban. Rhomes lement, de csak egy csomó kellőképpen részeg, és kellőképpen agressziv kalandozót látott, akik meg-
felelő vehemenciával kezdtek neki egymás módszeres felpofozásának. Ahogy látta, a pult mellett álló troll körül volt
a legnagyobb kavarodás, ebből mindjárt kitalálta, hogy honnan is kezdődött a hirig. Aztán észrevett egy földön heverő
testet is, közvetlenül a troll mellett. Egy elf volt, és valakik nagyon igyekeztek a közelébe kerülni, elég agressziv
módon. Ekkor egy holló szállt be az egyik kitört ablakon, egy fekete holló... Senki nem vette észre rajta kivül,
hiszen mindenki a verekedéssel volt elfoglalva. A holló nyilegyenesen az elf felé tartott, és leszállt a pultra,
közvetlenül a fejénél. Várakozón nézett a lépcső tetején álldogáló kobuderára, de szeméből türelmetlenség sütött.
Közben egy törpe, és egy árnymanó elég közel került a magatehetetlen elfhez, akit egy-két rúgás meggyőzött, hogy
jobb neki még fekve... A holló türelmetlenül felkárogott, és egyre idegesebben topogott a csapospult szélén.
Rhomes döntött, lezúdult a lépcsön, elsodorva útjából mindenkit, és keresztültört a verekedőkön, az elfig.
Felrúgta az árnymanót, aki annyira el volt foglalva az elf életfunkcióinak megszüntetésével, hogy azt sem tudta,
honnan jött a sötétség... Felkapta az elfet, és felrohant vele a saját szobájába. Ledobta az ágyra, és megvizs-
gálta az eszméletlen férfit. A sebek nem voltak súlyosak, de egy csúnya fejrúgás miatt akár napokig is eszmélet-
len lehet, állapitotta meg. Egy sötét elf volt, koponyaszimbólummal a nyakában. Ettől a kobudera fintorgott, de
nem akart ellenkezni a belső hanggal. Minek?... Kinézett a folyosón, de mindenki lent verekedett a söntésben.
Ez jó, gondolta, itt ellehet egy darabig, amig magához nem tér.
A nyakában lévő villámszimbólum szinte izzott, ahogy a sötét elf közelébe került. Ez iszonyatos magiakoncent-
rációt jelzett. Nem tudta biztosan, de érezte, hogy a férfinak közeli kapcsolata lehet a nemsokára bekövetkező
eseményekkel, és talán azzal a furcsa, szivárványszinű kővel is, amiről az éjszaka álmodott...
Egy pokrócot teritett a sarokba, és újra lepihent. Talán most már vége lesz ma éjszakára...

Az éjszakai égen viharfelhők gyülekeztek a város felett, mindenkivel tudatva, hogy Sheran haragja nemsokára eléri a várost. Néhány órával később mér csak a vihar vége söpört néha-néha végig a városka utcáin, csöpörésző eső képében. Az utcák kihaltak volta k, eltekintve attól a néhány tovasuhanó árnyéktól, amikkel senki sem akasztotta volna össze a bajszát. Egyetlen épület felől jöttek a rekedt hangok, amik ismerős nótákat énekeltek. A fogadó most engedte útjára azokat a vendégeit, akik nem voltak képesek s aját lábukon távozni. A gnóm ívelt pályán érkezett az utca közepén terjeszkedő tócsába. A következő vendég már a saját lábán jött ki az ajtón. Egy törpe volt az. Már a józanodás fájdalmas pillanatait élte át, és mint a törpék általában, ő is különösen mor cos volt. Egy hangos morranással rázta le magáról a kidobók erős kezeit, és lassan a szomszéd utcácska felé vette az irányt. Néhány száz méterrel odébb mozgást látott az egyik kapualjban. A vastag fából ácsolt ajtó a sarokvasakból kifordulva hevert az ajt ónyílásban. Egy szempár villant a ház sötétjében, s tűnt el nyomtalanul. A törpe megállt és lassan lecsúsztatta a hátára akasztott bárdját a kezébe. Lassan indult a ház fele, amely tegnap még barátja a kovács otthona volt.
- Nekem semmi suttyó árnymanó nem fogja fosztogatni a házat! - morgott magában. Az esti verekedést még nem heverte ki, de a düh erőt adott neki. Magabiztos léptekkel haladt át az ajtón. Szemei néhány pillanat alatt megszokták a ház sötétjét, és tudatták gazdájukkal a benti képet. A zömök test megremegett a fájdalomtól, a szikár ajkak bosszút rebegtek. A bárdot markoló kéz szorítása megenyhült, és a fegyver csengve hullt a földre.
- Gyere ide kicsi! Ne félj! Én vagyok az Thorwi bácsi! Megvédelek ne félj! Megbosszulom őket! - A szobában nem volt más, csak a kovács kisfia és az anyja, de közülük már csak a fiú élt. Édesanyja holttestére borulva zokogott. A halott nő pedig csak bámul t a kijárat fele egy fekete nyílvesszővel a torkában...

.....Már hajnalodott amikor kopogtattak Rhomes ajtaján.
Kt tarsa volt aki álmabol felriasztotta.-Szia Rhomes,szolt
az ujonnan érkezett Kobudera.-Szia Swarnold,hangzott a baráti
udvozles.
-Lent a söntesben hallottam,hogy itt vagy,odalent minden romos
es törött nagy csata lehetett.
-Hat igen,vannak sebesultjei is az estenek-azzal a haldoklo
elfre mutatott.
-Tudsz rajta segiteni? Neked hittarsad.
-Igen megteszem amit tudok,es az elf felé indult.
Swarnold külombözö növényeket vett elő zsakjaból,megkezdodött
a gyógyitás.Rövid idő elteltével az elf sokkal jobbanérezte
magat.Tanthalas arcárol eltünt a fájdalom majd megszolalt.
-Köszönöm Swarnold,köszönöm neked is Rhomes.Kész szerencse,
hogy az Acél Öklök a segitségemre siettek.Hogyan hálálhatnám
meg nektek....?
-Hát azért lenne rá mód.....-mondta sejtelmesen Swarnold.
-Csak szeretnenk megtudni ami te.-tette hozzá Rhomes.
-Hálábol elárulok nektek valamit,de igérjétek meg senkinek
se mondjátok el..........

- Mi az? Halljuk, halljuk! - hajoltak közelebb a többiek.
Bölcsen mosolyogtam rájuk, és megvártam, amíg a feszült csend el nem éri azt a fokozatot, amikor már hallani lehet a quwargok zümmögését.
Ekkor halk, sejtelmes hangon elsuttogtam nekik az Élet Értelmét:
- Sajtból van a hold.

... döbbent csend lett úrrá a szobában...

A sotetelf elvigyorodott es egy orgyilkos tort vagott a meglepett Schwarnold combjaba. Villamgyorsan mozdult az ablak fele es egy egrassal a szabadban termett. Konnyeden erkezett a foldre, majd nyomtalanul tunt el az egyre vilagosabb ejszakaban. Az o terepe volt, ebben senki sem kelhetett versenyre vele... szinte senki. Fekete arnyek mozdult csendesen a tovarohano sotetelf utan.
Tanthalas agya lazasan gondolkodott. Kozeledett a nappal es neki valahol meg kellett huzni magat , mert hiaba a sok gyogyito magia, faradt es kimerult volt. Nem voltak baratai a varosban, a feny szentelyen es a fogadon kivul meg nem volt mas kozossegi hely ahol szivesen fogadtak volna. Hirtelen eszebe jutott valami... a kovacs haza! Ott biztosan nem fogjak zavarni!

A francba ezzel az egesz kocsmai verekedessel!Elegem van belole!Nem egy magusnak valo,meg normalisan varazsolni sem tudtam........No meg nagyon faj az oldalam...de ami a legbossznatobb,hogy eltunt az a sotet elf,aki tudhat valamit a korol,meg az almomrol.....azt hiszem legkozelebb mas taktikahoz kell folyamodnom ha el akarom kapni.........auuuuu ez a fajdalom........
-
Ezzel a gnom magus leult meditalni es kiterjesztette tudati csapjait,hogy megkeresse Tanthalas lenyomatat a terben,hiszen egy KT vezert elegge konnyu megtalani.....o nem tud elbujni.........

A kobudera lent űcsörgött a söntés egyik sötét sarkában. Iszogatott, és hallgatózott. Mindenki a tegnap este történteket tárgyalta.
Senki nem látta, hova túnt az elf. A böszme troll valami szobát keresett a fogadóson, az árnymanóra rászakadt a sötétség, a törpe
pedig amúgy sem sokat látott az alkohol ködén keresztül. A többiek meg mással voltak elfoglalva. A troll reggel nagyon agressziven
kereste az elfet, de nem értette, hová tűnt. Az árnymanó is morcosan nézett mindenkire. Kivéve a trollra, mikor az ráfogta, hogy ő
tűntette el az elfet. Majdnem megint verekedés lett a dologból, de szerencsére egy arra tévedt őrjárat érkezése lehűtötte a
kedélyeket. Közben Rhomes megtudta, hogy az drow férfit Tanthalasnak hivják. Néha a "hithú"-t is hozzátették, ámbátor azt már
nem tudta eldönteni, hogy ez is a nevéhez tartozik, vagy csak a vallási érzelmeire utal.
Már jócskán benne voltak a reggelben, amikor meglepő dolog történt. Az a szép lány lépett be az ajtón, akit az éjjel megvédett.
Most is vele volt a sárgarigó. Váltott néhány szót a csapossal, majd, láthatólag elszontyolodva, elsietett. A döbbenet csak
ezután jött, pár arany baksis után a csapos kinyögte, hogy a lány a drow férfit kereste, akinek állitólag a kedvese...
Rhomes eltöprengett az istenek furcsa játékán, ahogy a halandókat táncoltatják...
Hirtelen megértette, miért volt olyan furcsa érzése a lány mellett az éjjel. Ugyanaz a tömény mágia áradt belőle, mint az elf
férfiből. Tehát neki is komoly köze van a dolgokhoz. Azon töprengett, vajon hova túnhetett a Tanthalas nevú.
Nem volt szép dolog tőle, amit az éjjel csinált, de mit várjon az ember egy elftől... Rhomes maga előtt látta, ahogy az elf
tőre felé lendül, aztán, mintha egy falba ütközött volna, Swarnold felé vette az irányt. Tehát még szántak nekem egy-két
feladatot az istenek.-gondolta magában. Vagy maga a holló?
Lassan kortyolgatta sörét, miközben megpróbálta az egyre kuszább mozaikokat összerakni. A madarak és a sárkány vajon önálló
személyek, vagy szimbolizálnak valakit? Mi lehet az a szivárvanyos kő, amit álmában látott? Biztos, hogy valami mágikus dolog,
azt biztosan érezte. Mire megy ki az egész, és mi az ő szerepe benne?
Megannyi talány... Talán majd ma,-töprengett,-majd ma kiderül.

Vele együtt hintázott az ág, majd hirtelen felcsapódott ahogy a holló súlyja elhagyta azt. Kecsesen szárnyalt be a cseppnyi barlangba, ahol egy kimerült test pihegett.
Milyen szánalmas, es gyenge, gondolta a holló. Vajh meddig tartana végezni vele? Szinte csak rá kell gondolni... nem, MOST nem. Nincsen nála a kő, s talán csak ő tudhatja
hol találom. Jelenleg azt a veszélyt kell elhárítani, mielött a kalandozók rájönnek a lényegre... Méghogy nem Borax ül a trónon.. Elmosolyodott. Hiába, néhány jó helyen elejtett pletyka, sokat erhet. Óh, ostobák... Éppenhogy Borax az aki a trónon ül... de hát..
Ekkor erős mentális energia özönlötte el a környéket. Nem támadó volt, hanem kutató, de hát mindegy. Élvezettel nyelte el a tudati energiát, hasonlóan néhány primitiv kalandozó által létrehozott kasztoplanáris csapda - de sokkal hatékonyabban. Majd az energia mentén elkezdett előrenyomulni tudatával, hogy megtalálja az irányítót is..
Egy apró kis gnóm tudatát érzékelte, s egy pillanatnyi habozás nélkül lecsapott rá, elszippantva az összes energiát, kínzó ürességet, és fájdalmat hagyva maga után. Majd az alvóra nézett, és tekintete elött összefortak a sebek, eltüntek a hegek, csökkent a fájdalom az izomban, majd két vörös szempár felpattant, és rászegeződött.
Telve volt gyűlölettel, gyilkolás vágyával, ám a holló szemeivel nem vehették fel a versenyt, s az elf lassan elfordította a tekintetét...
Pár mérfölddel arrébb, megdöbben kalandozók vették körbe a kocsma elött fetrengő, hangosan ordító és nyögő, fejét fogó klántagot. Füléből vér szivárgott, szemében az őrület tüze égett, szája habzott, miközben nyelvét véresre harapta a fogait össze-össze rántó rátörő, görcsös fájdalomhullámoktól..
-Őljétek meg! A gonosz köztünk jár... Öljétek meg...
A kalandozók sajnálkozva nézték, míg végül egy alakváltó megkönyörült rajta, s egy ütéssel ájulásba küldte a mágust, majd az örjárat gondjaira bízta. Hangja napokig hallatszott még a városháza pincéjéből - hol fejhangon visitva, hol pedig mély, dörmögő hangon, ugyanazt ismételve... - riogatva és kísértve a környékén járókat: Öljétek meg! Ő a gonosz...
Azonban az események folytatódtak, egyre jobban bonyolódva, egyre félelmetesebbé és félelmetesebbé válva, rettegésben tartva Fehérbérc lakosságát...

Már megint viszketet... egyre gyorsabban és gyorsabban vakargatta a
fülét és egyre dühösebb és dühösebb lett. Mindig ez van, ha izzad, vagy
erősen süt a nap. Talán keresni kellene egy Sheran papot vagy más
gyógyítót, aki végleg el tudná tüntetni ezt a heget... Hiába, a
gyógymógy sem mindenható. Mikor viszketet, és egyre dühösebb és dühösebb
lett, mindig eszébe jutott az egész. Az eleje, a sérülése és Tan is, aki
iránt eltérő érzések munkálkodtak benne: gyűlölet, csodálat, harag, és
kíváncsiság, csak éppen szeretet nem. De mégis követnie kellett. Hiszen
azon a napon...
... már másodszor súlytott le a massza fejére félelmetes fegyverével, de
az gumiként pattant vissza a massza rugalmas bőréről, tőre meg túl
messze feküdt, de ha közelebb van, akkor sem lett volna ideje lehajolni
érte. Érezte, hogy veszített, érezte, hogy nincsen tovább. Ekkor egy
alattomos csapás kisöpörte alóla a lábát, és hatalmasat esett. Még látta
hogy a massza ráveti magát, még eszébe villant a sok terv, ami fejében
járt, a gazdagságról, a barátokról, Alanorról, és a teltkeblű troll
nőkről, de már vége.. Minden szertefoszlik, úgy mint most az eszmélete.
Valami csöpögött. Pont az arcába... Idegesen kapott oda, de a
fájdalomtól felnyögött. Ugyanakkor a fájdalom kitisztította látását.
Látta magán a massza hatalmas testét, illetve még valamit, ami
villámgyorsan mozdult a sötétben.. még egy massza?
Hirtelen egy pengét érzett a torkán, és rémült tekintetébe egy vigyorgó
elf arca nézett. Egy fekete bőrű elfé. Megborzongott. Hát igaz, köztünk
járnak!!!
-NE!!!! ... ne ölj meg!!! Ne tedd!!! ne...
-S ugyan miért ne tenném? Tán nem akarod látni a nagy Leah-t? -
hallatszott egy halk, gonosz hang. Talán még élni akarsz? - vágott bele
az elf egy picit a troll nyakába..
-Ne tedd! mindenem a tiéd! Tiéd még a pénzem is (ez igen nagy igéret
volt a szájából)
-Ostoba! Mit képzelsz? Ha megöllek, nem lesz enyém a pénzed? - kacagott
rá a drow gonoszul. Jobbat mondj ha élni akarsz, mert ez nem ér semmit!
- méllyitett a vágáson a drow, láthatóan élvezve amit csinál.
-Segítek neked, mindenben! Mindent megteszek amit kérsz! a Szolgád
leszek!
-És miben tudnál segíteni? Te, nekem. Mi az amit nem tudok megcsinálni,
amiben pont egy gyagyás troll segítségére van szükségem?
Scatman máskor már üvöltve ütött volna - mint mindig ha értelmi vagy
tolvajképességeit becsmérelték. -Segítek neked MINDENBEN! Még abban is,
Őt szolgálni, bökött a drow nyakában lévő koponya felé szemével a troll,
bár nagyon viszolygott a haláltól és a gyilkolástól.
Az elf elgondolkodott, majd vagy vigyor jelent meg arcán. A tőr villámgyors mozdulattal felemelkedett és lecsapott a holtra rémült trollra, majd a feje mellett pár centire a földbe szúródott. -Úgy legyen! Ne feledd, mit ígértél, mert bosszúm elér. És különben is... Jössz nekem eggyel, ruggott bele a drow a massza tetemébe. Ha nem ölöm meg, neked véged...
-De hát nem is te ölted meg, hiszen te tőrrel harcolsz, és ezen egy darab szúrt seb sincs, bökte ki véletlenül Scatman, de azonnal meg is bánta, és legszivesebben visszaszívta volna szavait, látva a gyilkos indulat feltámadását az elf szemében.
-Kételkedsz szavamban ostoba? Azért nem látsz rajta sebet mert éppen rajta fekszik. De - vigyorgott rá és lépett közelebb a fekete alak - akár meg is fordithatod.
-Nem! Hiszek neked, bocsasd meg szavaimat! Igazad van! Hogyan szólíthatlak idegen? -hadarta egyszuszra a troll. Jól tudta ha hátat fordít és lehajol a massza testét megfordítani, azonnal a hátán terem és neki csak pillanatai lennének hátra...
-Tanthalas vagyok. Az Igazhitű. Neked csak uram. Megértettél?
-Igen, uram! Mi volt a kincs? Csupán kíváncsi lennék rá, hogy megérte-e napokig gondolkodni a kérdésen... szóval még nem találtad meg?
A kincs egy apró kő volt. Színtelennek tünt, amíg jól meg nem nézte valaki. Scatman szivesen nézte volna még, de a kő eltünt a lánccal együtt az elf ruhája alatt. A troll nagyot nyelt.
-Néd mán! Egy felirat! - kiáltotta a meglepett fairlight pap mikor a szemközti fal felizott, egy érdekes, rejtelmes felirat bontakozott ki a sötét háttérből.
"GRATULÁLOK HOS MOA HARCOS! KEZEDBEN A KŐ A TUDÁS KOVE. MÁR CSAK A VARAZSIGE KELL HOZZA, ÉS HATALMADBA KERULNEK A TOBBIEK GONDOLATAI. HATALMASABB FEGYVER EZ ANNAL MINT ELKEPZELNI TUDNAD, EZERT VIGYAZZ VELE, NEHOGY EGY OSI ISTENSEG VAGY OSI HATALMAT ISMERO TEREMTMENY KEZEBE KERULJON, MERT PUSZTULAST HOZHAT A VILAGRA. HASZNALD BOLCSEN A FRISSEN SZERZETT EROT, SEGITVE A GYENGEKET, AZ ELESETTEKET. AZ ISTENEK OVJANAK TESTVER!"
Megdöbbenve hallgatott, és azon gondolkodott, hogy a drow bizotsan nem az elesetteken segít majd, és a gyengéket sem kíméli. Legalábbis erre utalt az a cinikus mosoly, mely ébenfekete arcán látszott.
-Itt az ideje ,hogy segíts nekem troll. Segits megkeresni a tekercset, és feloldozlak esküd alól. Most magadra hagylak, de nem menekülhetsz előlem, mert a mentális térben bármikor - még az uram birodalmából is - könnyen megtalállak. Ne feledd, jossz eggyel, és megtalállak könnyűszerrel...
Tanthalas kisurrant a kúpból magával vitte a követ. Pillanatok alatt elnyelte az alkonyi szürkeseg.
Scatman elgondolkodva nézte az egyre sűrűbb sötétséget. A történteken gondolkodott. Lehet hogy meg kellene fordítani azt a masszát... talán hazudott. Éppen idult visszafelé, mikor a kúp ajtaja bezárult elötte. Csak a fájdalom maradt emlékül és egy homályos érzés a tudata méllyén. Hogy megváltoztatta Ghalla történelmét. Talán rossz irányban...
De az a nap a messzeség homályába veszett. Hány hónapja volt? Ki tudja már... de ez az átkozott fejfájás... Ekkor ismerős alakot pillantott meg a fogadó elött. Elszánt léptekkel indult felé, arcára mosoly ült ki, mely egy időre száműzte a fejfájást...

Este, mikor a kocsmaban a szekek ropkodtek, a tavolban,
valahol messze keleten egy osoreg kez egy meg osibb kodexet
lapozgatott... Az osoreg kezhez egy boszorkany tartozott,
aki az utan kutatott, hogyan lehetne megszereznie, az ezer
szinben pompazo kristalyt, amivel hatalmat szerezhetne az
elok kozott. Bar volt neki hatalma nem is keves, most meg
tobbet akart.
Keresett a konyvben, mert tudta, hogy ebben meg a moak kora
elotti idok bolcsessegei is bele vannak jegyezve...
Kopogtatas hallatszott az ajton....
A banya felnezett, es azon kezdett gondolkozni, vajon ki
zavarhatja meg, aki at tudott torni hatalmas szolgain...
A kopogas dorombolesse erosodott, majd egy pillanat mulva
felteptek az ajtot.
A kodex lapjait a huzat ellapozta, a banya arcara ezert
harag koltozott... Mosolyt eroltetett az arcara, es szepen
lassan megfordult.
Az ajtoban egy sulyosan sebzodott alakvalto allt... egyik
kezet elvesztette, es Sok ebbol vegzett...
-Segits nekem oreganyam!-mondta-az erdoben felelmetes
szornyek tamadtak meg, a sebesuleseimet nem tudom gyogyitani
segits kerlek...
-Perrsze, hogy segitek -karogta a banya- Elmulasztom minden
szenvedesedet, de cserebe te is segiteni fogsz nekem ugye?
-Barmiben segitek, csak megszabaduljak a fajdalomtol...
-Jol van. -mondta a boszorkany, es nekiallt lepakolni az
asztalarol.
-Fekudj ide az asztalomra, es engedd el magad...Igy jo...
Varjal bekenlek ezzel a kis kenoccsel, mindjart jobban
leszel.
Az oregasszony a kopenyebeol egy kis tegelyt vett elo.
Belemartotta ujjat, es elkezdte bedorzsolni vele az
alakvalto boret, kozben varazsszavakat mormormolt.
Az ifju harcos ekkor ertette meg, hogy mekkora hibat
amikor betert ebbe a hazba. De mar semmit sem tudott tenni.
Tudatat benitani kezdtek az oregasszony igei, testet pedig
a kenocs hatasa.
Kozben kint elerdet az eso, es az alakvalto jajjkialtasait
elnyomtak a villamok, es az egzenges zaja...


A kodex szinte magatol nyilott ki azon a helyen, ahol
legutobb a boszorkany lapozta. Mellette most egy rubint
hevert, amit egy fiatal lany kezei tettek le. A lany
nekiallt olvasni, es ekozben azon torte a fejet, hogy
tudna megszerezni az ezer szinben jatszo dragakovet...

Hahahahaha...........Vegre nem tudjak,hogy letezem,csak a testvereim tudnak rolam.Gyengeelmeju drow......latszik,hogy a fold alol jott..... Egy egyszeru kis vedekezo mechanizmus volt,ami aktivalodott amikor megprobalt megolni engem...
Persze a szerencse is kellett,hozza,hogy egy gnom jarjon arra.Majd Leah visszekuldi,s segitek rajta,de addig fontosabb dolgom van....Most mar tudom merre van a drowelf!
"Xambia!"
("Igen Holdigezo Mester?Mond mivel segithetek?")
"Van neked egy ismerosod,Averil!Szukseg lenne a segitsegere,hiszen a lelke miatt nem tud artani neki a drow magia.Es a pszionikus kepessegei is fontosak lehetnek.Van egy drow,akit....."
---------------------------------------------------------------------------------------------
A drow hirtelen egyre erosodo fajdalmat erzett a homlokanal....persze ez nem jart egyedul......egy hangot hallott a fejeben es a fajdalom csak erosodott.....a hang pedig egy csilingelo pajkos leany hang volt.....
Tanthalas add ide a kovet,vagy tovabb kell kinozzalak....
Ghalla erdekei miatt.Rhatt szolt hozzam,s ha nem adod ide a kovet haldokolnod kell.Megolni persze sosem foglak,hiszen ellenkezik elveimmel,de a ko az kell.Hidd el bele lehet orulni a fajdalomba....
A kovetkezo pillanatban tudati tamadas erte a drowt,de megallapithatatlan,hogy kitol ered.

Reggel volt,es a drow eszmeletlenul fekudt,verzo szajjal,ahogy kinyitotta a szemet egy troll csizmajat pillantotta meg!

Gragath,Xambia es Averil pedig eltuntek a Ghallai tudati es pszionikus terbol....."Az apam tanitotta ezt nekem,a legnagyobb Ezust Magus....Hallahatatlan vagyok az itteni fogalmak szerint...."

ahogy a drow felult latta amint egy ferfi alakvalto halovany alakja remeg a troll mellet.az alakvalto teljesen meztelen volt csak a nyakaban logo szemszimbolumot viselte .Szora nyitotta a szajat de mielott szolt volna eltunt .Drow raebredt hogy csakis egy tudatikivetulest lathatott amire csak Eleniosz papok es pszionikusok kepesek....

teszt

reinstall teszt..

Drow a troll iranyaba nezett de ahogy ranezett a trollra az lassan atvaltozott egy alakvaltonak.
-Relytely! Mit keresel te itt?
-Tant, segiteni jöttem....sokan a börödet akarjak,Leahot szolgalod a Halal istenet akit en tisztelek hiaba Eleniosz az istennöm.Te gonosz vagy ,en jo ,baratok vagyunk es feleseged a tudattarsam segitenem kell!
-Tudok en magamra vigyazni!
A drow elkezdett kutatni a kulacsa utan amikor kellemetlen erzese lett,megfordult hogy meg eppen csak lassa a penget kozeledni a torka fele , ekkor Relytely felorditott mint akinek szetrobban az agya es össze esett.Tanthalas vegzett vele .Kitepte a torkat.Ekkor Relytely atvaltozott hisz nem is ö volt....
A közeli dombon az igazi Relytely Szemszimbolumaval a kezeben mosolygott.A tudati kivetulessel nem tudta figyelmeztetni baratjat a csalora hat megtette papi varazslata is . Elkezdett mormolni es szel kerekedett.felkapta a fold fele par meterre es drow fele vitte de ekkor a tavolban meglatta azt amitol vedeni akarta
a drowt es egesz Ghallat....

TESZT AGAIN.. BOCSI..

Otyik álmát egy erôs, vakítóan fehér fény szakította meg. Rosszra gondolva korülnézett, s még jobban megdöbbent a látványon: Ott állt a csatorna partján, bár tisztán emlékezett rá, hogy elôzô este jó 10-15 mérfölddel nyugatabbra vert tábort (még a fülében voltak a szokásos esti dudálásnak az utolsó akkordjai).
Másik meglepetésként a kalandozók iszonyú nagy tömege érte: ameddig a szem ellát, a parton szorosan egymás mellett kalandozók vertek tábort. Ekkor nyilalt belé a felismerés: Szent Raia! Csak nem valaki kedvet kapott Dornodon ill. Vlagyimir nyomdokaiba lépni, és a hatalmát Ghalla egészére kiható varázslattal igyekszik megszerezni (szinte elképzelni sem merem, milyen hatalma van annka, aki ennyi kalandozót el tudott teleportálni)?
Még szerencse, hogy nem a csatornára tett le minket (vagy talán ez volt a szándéka, csak nem sikerült?)

Ekkor a nyugaton örködő varázsló érdekes dolgot vett észre varázs távcsövével. Te jó Raia varkaudar hordák közelednek a kiéget földek felöl!
- Lehet, hogy visszatért Pumpa!
Az őr Városi Teleport varázslatot olvasott magára és
máris Alanorban termet a királyi palotában és
jelentette a szörnyű hírt az egy (vagy két)"igaz"
Borax királynak aki máris riadoztatta fővarázsloját,
hogy tudassa a dolgot a néppel.

Es ekkor Charadin osszezuzott mindent!!!

Valaki megtalalta Boraxot...
Csak kapnam a kezeim koze...
Marmint Boraxot... :))

On-line kaland index