Nem is emlekszem, hogy mikor is szeliditettem meg az elso haziallatomat... Nem ment konnyen, de hat a szukseg torvenyt bont, nekialltam, hogy a frissen elfogott gyilkos sallankot hasznositsam, mert hat nem jarja, hogy en itt etetem, itatom, vigyazok ra, o meg csak dorgolodzik a labamhoz. Eloszor elhajitottam egy botot, de ahelye tt, hogy visszahozta volna, megette. Aztan megprobaltam ravenni, hogy strazsaljon almom felett, de csak elhalo nyul es vadkacsasivitasok kisertek ejszakai szendergesem. Nem, nem lesz ez igy jo! Ez az allat folyton csak egyre tud gondolni! De... igen! - vi llant at rajtam a felismeres. Vadasszon, ha mar semmi mashoz nem ert! El is hataroztam, hogy ebbe az iranyba fogom terelni bimbodzo kepessegei kamatoztatasat.
S mit nem ad Elenios, a nap vegere torzulasmentes kommunikaciot tudtam kiepiteni ujdonsult utitarsammal, megertette, mi is az az ado, meg hogy ugyis en vagyok az erosebb. Vartam hat, hogy milyen eredmennyel fog jarni gyumolcsozo tarsas vallalkozasunk. Es nem is csalodtam. A sallank, ki a Saci nevet kapta, megszolgalta a belefektetett energiat, minden nap nyulpecsenye vart a reggeli ebredeskor.
Egy szep napon aztan meg kellett latogatnom fegyvermester baratomat, es ugy dontottem, a Feny Szentelyeben pihenem ki faradalmas napomat. Meghallgattam meg este kedvenc zenekarom, a Sarga es a Tengeralattjaro probajat, majd erotlenul az egyik fekhelyre zu hantam.
Aranyszinre festette a varost a hajnali napsugar, melynek cirogatasa felkeltett edesded almombol. Meg egy kis "csaholas"... huseges utitarsam ezuttal is agyhoz hozta a sarumat, a reggeli Libertan Liberty kulonkiadast, meg a szokasos nyulporkoltet. De... a lljon meg a menet! A varosban nem elnek nyulak!!! Hol jart ez a Saci reggel? Csak nem... itt???
Meg sokaig visszhangoztak a szentely falai a rekordkiserletnek szamito magas C-t, ahogy az elsokent ebredezo holgy a sallank allkapcsaban tartozkodo varosi or cafatokra vetette pillantasat. Saci pedig azota sem erti, miert lett oly hirtelen nyugdijazva, s az egesznek talan csak a varosba erkezo, friss sallankkarmokra vagyo utazok orultek.
Most ismet a Szentelybe tartok, ezuttal Bubuval, az idomitott arato csattanattal... Hogy ebbol mi lesz?

Aznap hajnalban, mig a messzi Feherbercben a tanacstagok mokaztak, mig a tavoli hegyekben egy sotet elf szive hevesen kezdett dobogni a kedves alak lattan...
Ezalatt Angelion neman nezte a kelo nap sugarait. Felkeszult az idezoszertartashoz. A Szentely elotti ter csendes volt, a kalandozok meg aludtak odabent, csak egypar almos szemu varoslako igyekezett a hatar fele, a mezore dolgozni.
Az ifju ember imat mormolt Eleniosnak, majd elkezdte a litania igeit mormolni. Korulotte a kovek felizzottak, aranyszin derengesuk sejtelmes fennyel vonta be a fiu arcat. Hangja magabiztosan csengett, tudta, meg kell tennie az elso lepest, mielott meg tul keso lenne... Meg kell talalnia a harom halandot, aki beteljesiti a kuldetest.
Miutan elmormolta az utolso szavakat is, es egy csepp mezet, kent es orolt puderkovet cseppentett a foldre, latta, amint harom ko metamorfozisba kezd... Az egyikbol egy feher galamb lett, keken vilagito szemekkel... a masik fekete hollova valtozott, veres karmokkal es gyulolettel teli szemekkel... a harmadik... a harmadik egy apro ezustszinu sarkannya valt, szajabol paranyi villamok csapodtak ki.
A repulo lenyek felrebbentek, a hollo vad karogassal szallt el messze, a hajnali paraba burkolozo hegyek fele. A sarkany sebesen csapkodott szarnyaival, s pillanatok alatt eltunt a hazak kozott. Es a galamb... a hofehert madar nem mozdult, a helyen maradt , es meleg szemeivel varakozon bamult Angelionra.
Elenios ifju papja nagyot nyelt... Tehat megis en vagyok az egyik... Szinte ontudatlanul hajolt le a galambhoz, megsimogatta pelyhes tollait. Ekkor a madar egy szemvillantas alatt eltunt, s a helyen egy osszegongyolt pergamendarab maradt. Angelion kibonto tta, es egy rajzot latott rajta. Szive hangosan feldobbant, mikor meglatta, mit abrazolnak a kusza vonalak...

... s ekkor újra meg újra megcsókolta kedveset, közben boldogság töltötte el. Sárga visszamosolygott rá, majd arca görcsbe rándult, fájdalom rajzolt grimaszt gyönyörű arcára, s mellkasából egy penge állt ki, mely hátulról szúrta át a lány testét. Egy jól ismert mágikus penge, méregtől csöpögve... s felette ott állt -ez nem lehet!!!- anyja, a ház Nagyasszonya, körülötte vakítóan villodzott a mágia, sokkal erősebben mint odalent, Mélysötéten.
- Te ne lehetsz itt, hiszen téged...
- Megöltél! - kacagott a nő. - Mit gondolsz ostoba hím, a te gyenge fegyvereid kárt tehetnek bennem? Ideje hogy te is elpusztulj, megtapasztalva az igazi erőt! Kezével nyolcasokat rajzolt, s jól ismert szavak hagyták el gyönyörű ajkát.
Tanthalas tudta hogy menekülni kell, de nincsen hova, érezte hogy vége, s talán nem is akart élni már tovább ilyen fájdalomban...
- Kááár! kááár... kááár...
Mi? Egy pillanat alatt éberré vált, elűzve szeméből az álmot, eme szörnyűséget, mely mindig kisértette ha elaludt... Mindig Mélysötétről, a halál birodalmáról álmodott, nem a békés, gyilkolászással eltelt időkre, hanem az utolsó lázas hónapokra, a pusztul ásra gondolva. Mikor elszökött a mágia végleg Mélysötétből, lehetlenné téve népének túlélését odalent.
- Hess innen rusnyaság, vagy ebéd lesz belőled! - átkozodott, de most valahogy örült neki hogy megzavarták álmát... s már a nap is lenyugvóban van! Kedvese ott pihegett karja között, ajkán egy békés mosoly. Megborzongott mikor a délelöttre gondolt. Ilyet soha nem élt át azelött odalent. Bár voltak nők, kikkel együtt hált, de ott a szerelem szót nem ismerte senki. Mennyit változott mióta feljött.. - kááárrr, kááárr.. Ó, hogy pusztulnál el, hogy Leah törölné beléd fenséges lábát... gondolta, de ekkor lehell etkönnyű puszit kapott a megébredő lánytól, s a madár tovaszállt a gondolatai közül.
- Hogy aludtál szerelmem? S hogy kerül ide eme csúf madár? -kacagott Sárga Spiné Tanthalasra. - Talán bizony valami rút halálmágia kelléke? Esetleg örökség otthonról? - csúfolódott.
- Ugyan kedves, csak úgy berepült ide, elűzve szememből az álmot, de már úgyis megéheztem - ragadta meg Tan az íjját - épp jókor jött...
- Ne bántsd, fogta le kezét Sárga, hagyd élni, nekem van élelmem, s kettőnknek is elég... Gyere együnk...
Miután elköltötték gyümölcsökből álló ebédüket, Tan egy kis láncra felfűzött követ nyújtott kedvesének, mely egyszerre volt szintelen, s ugyanakkor magában hordozta a spectrum összes szinét..
- De gyönyörű! Mi ez??
- A tiéd. Egy kis ékszer. Ettől függ a szerelmünk és az életem is. Fontos hogy ne kerüljön más kezébe, s hogy visszajuttasd nekem mire a Bíborhold korongja betölti az eget. Addig viszont nem lehet nálam. Nagyon fontos.
- Merre tartasz most? Hová visz sötét szived? Nem tartanál inkább velem? Vangorfnál találkozok első lányunkkal. Biztosan szivesen látná az apját... s lesz ott valaki más is vele - teszi hozzá félve Spiné.
- Ki? az a korcs mutans? Akibe lányunk belehabarodott? Meglátod, egyszer átvágom a torkát! - szól dühösen Tan, s lerázza magáról Sárga kicsi kezét. - Hogy választhat valaki egy fattyút, egy Mutansot!!!
- Csak úgy, mint egy drowt, ne dühöngj már... Na.. légyszi...
Tanthalas hosszú érzéki csókot vált feleségével. - Jó, ott leszek Vangorfnál, a nagy tölgynél, mire a Biborhold betölti a keleti égboltot. De most.. mennem kell. Találkozunk két hét múlva, bár borzasztó eme idő nagysága... de várni fogok.
Tanthalas elindul kifelé, s elhalad a holló mellett mely szemével - melyben a pusztulás és a gyűlölet lakozik - követi s utánna szárnyal ki a barlangból, ahol csak a szép elf nő marad, aki elgondolkozva játszik az új nyakláncával.
Sötét árnyként suhant le a hegyről, majd át a sikságon a távoli fények felé. Fehérbérc, ahol ismét gyilkolás vár rá. Nyomában ott a holló, magasan, de azért láthatóan, éppoly sebesen és némán mint a halál.

A Szentélyben pihenéshez készülődők a lemenő nap által vörösre festett égboltot szemlélik. A márvány oszlopok között egy közutálatnak örvendő alaj körvonalazódik ki. Egy adószedő!
- Na csürhe! Most pedig fizessetek a király nevében!
El Condor a többiekre sandítva beáll a sor elejére. A fogadás az fogadás. Halk moraj hallatszik a pihenőhelyek felől.
- Mennyivel tartozom? - kérdezi illedelmesen El Condor.
- Mivel a tegnapi adózás elmaradt, az elődöm sajnálatos eltávozása miatt, 24 aranypénzzel tartozol a kincstárnak! - vágja rá felnézve a papírjaiból a behajtó.
- Hát legyen! - sóhajt El Condor, és kiszámolja a pénzt - Ha már itt tartunk! Nem adnád ide nekem az erszényedet, ha szépen kérlek? - kérdezi nyájasan.
- Nem! - válaszolja az adószedő, és a mágia hatására átnyújtja méretes erszényét.
Hatalmas röhögés tör ki a Szentély oszlopai között, mire a mutáns hátrafordul, és egy árnymanóhoz szól:
- Reggel kezdheted az építkezést! Vesztettél! - mondja, miközben az erszény tartalmát a szentély persejébe üríti.
Ezután mindenki elegett tett az adószedő kérésének. Ha adózni kell, akkor sajnos muszály.
- Rúgdossátok fel azt az alvó törpét! Neki is fizetnie kell!
Senki sem mozdult. Nem merték felébreszteni a hirtelen haragú és meglehetősen fáradt törpét. Az adószedő hát osalépett az alvó mellé, és elkiáltoza magát:
- Fizess kutya! Ne aludj!
A kifáradt építőmunkás lassan tért csak magához. Hátulról ismét zúgolódás hallatszott, valamint El Condor hangja, aki éppen az utolsó kenetet adta fel az adószedőnek.
- Nem kérek Borax vérszívásából! - kiáltja, amint nekiesik az adószedőnek. A fickó hűvösen fogadja a reakcióját, láthatóan erre az esetre is fel van készülve.
Hatalmas energiák szabadulnak fel, mikor mind a két ellenfél Tharr haragját zúdítja a másikra. Páncélok törnek darabokra, és üvöltések rázzák meg a szentélyt. Pár perc múltán már csak a sebeit kenegető törpe van életben. Miután visszaadta mindenkinek a pé nzét, amit elszedtek tőle, ismét aludni indult.
El Condor pedit útnak indult, tiszteletét tenni a tegnap este elhunyt kovács családjánál...

Uj nap, uj kaland. - gondolta Criminal, amikor eljott az ideje, hogy elinduljon.
Osszeszedte motyojat, es elindult istene oltarahoz, ismerte a helyet, hiszen szinte mindig megall itt, hogy Dornodonhoz imadkozzon. Felszegen biccentett egy bokor fele, melyrol csak gondolta, hogy Xadornix lehet. Leterdelt az oltarhoz, majd orak teltek el anelkul, hogy megmozdulalt volna.
Mikor befejezte imajat mar teljesen atszellemulve indulhatott el.
Ahogy kiert a varosbol, be nem fejezett teleportja messzi tajakra repitette. Folytatta utjat, hiszen renduletlenul vandorolt kelet fele, ahol uj kalandok vartak ra.
Egy ido utan azonban megallt, letelepedett, mintha csak taborozasra keszulodott volna. Csak arcan es szemhelyan latszott, hogy most erosen koncentral. Olyan praktikakat alkalmazott, melyet a Csalad tanitott neki.
Hatalmas tudati energiat oszpontositott elmejeben, majd utjara engedte "szeretetcsomagjait". Mikor befejezte, arcan gonosz vigyor terult el.
O mar tudta, amit masok csak napokkal, hetekkel kesobb fognak megtudni.
Nehany tulelo igencsak meg fog lepodni, amikor frissen fejlodo tudati energiaja eltavozik, es egy ismeretlen gyujtobe kerul. Most meg csak O tudta, hogy hamarosan az Ordogi Kor hire fogja bejarni egesz Ghallat. A legenda ujra el. A kasztroplanaris ter urai ujbol kovetelik jussukat.
Szinte gepiesen vegezte el a teleportalas ritusat, es ujbol ismerosei kozott volt. Udvozolte a tanacs ottlevo tagjait, Brutalitiszt, es par KTtarsat, majd nyogovora tert.
Meg almaban is mosolygott...

Erősen sötétedett már, mire a kihalt utcákon át elért a fegyverboltig, ahol a csonka csalad pihent. Fény csak a legfelső ablakban pislákolt már, s arra gondolt, talán jobb lenne holnap reggel visszatérni, mert esetleg halálra rémisztheti az özvegyet, de e kor meglátta a félig nyitott ajtót, mely a boltba vezetett. Óvatosan lopakodott közelebb, latbavetve legjobb tudását melyet a szörnyekkel szemben szerzett. Talán sikerült volna neki, ha nincs az a madár. Az a nagy rusnya, fekete madár, mely a tetőn üldögé lt, s a mutáns közeledtére hangos károgásba kezdett. El Condor óvatosan betolta az ajtót, izmai pattanásig feszültek, s tündefényt idézett meg, hogy gyengénlátó szemecskéi felfogják a benti sötétségben rejtőző lény alakját, bár fülei számára ismerősen cse nget az a halk litánia, amit a férfi hallatott, sietve idézett meg elméjéből egy pusztító villámot, s már már ellenfelére küldte, mikor eszébe jutott kedvese szava: "nem e világból való ő, kegyetlen sötétség az ő hazája, ezüst haja hosszan omlik a vállára , tűzpiros szemei szinte belédégnek"
Nem! Ez nem lehet!!! Fényvarázs villant, hiszen nem sebzés volt a célja, s ekkor meglátta végzetét egy nagy fekete felhő képében, mely a következő percben beborította a tanácstagot, szörnyű kínokat okozva neki. csak az mentette meg hogy ellenfele elvakult an csapkodott. Ilyen kinokat ő sem élt át már nagyon régóta. Ha a Mutáns összeszedi magát, könnyűszerrel végezhetett volna a magatehetetlen drow-val, de tudta ,hogy ezzel helyrehozhatatlan kárt okozna magának, ezért az ajtó felé hátrált, majd az utcán fut va indult.
Miután összeszedte magát, s kissé már tájékozódni tudott, elnyelte őt is a sötétség. Nincs itt, hiába jött, valaki megelőzte. Annyira belemerült a kutatásba, hogy a mutáns biztosan meglepi ha a holló nem károg. Elmosolyodott: Sárgának igaza volt. jó, hogy nem lőttem le. De ha valaki elvitte, akkor itt a városban csak tudnak róla. Hiszen elég ritka ez az írás itt a felszínen. Talán a kocsmában többet tudnak, vagy az az ostoba troll a nyomára tud akadni. Erősen a szemébe húzta a csuklyáját, testét eltakarva a kíváncsi szemek elől, belépett a fogadó füstös helységébe. Igyekezett határozottan járni, mikor a pulthoz ment, s szoba után érdeklődött, de érezte hogy ez nem az ő világa. Szerencsére felfedzete Scatmant, akit mondjuk nehéz lett volna nem észrevenni, hiszen kimagaslott a tömegből a csekély két és félméteres magasságával. Odalépett hozzá.
- Víz a vízhez, élet az élethez, szolgálat a szolgálatért - suttogta, s látta a troll szemén hogy megértette. Látta elkomoruló tekintetén, hogy emlékezik arra ami évekkel ezelött történt innen nyugatra.
- Parancsolj velem! Szolgád vagyok, mit kívánsz?
- Bérelj egy szobát, s fizesd ki. Hozzál ételt és italt - a fogadó legjobb borából egy kupával - és gyere fel. Beszélnünk kell a kőről.
Magára hagyta a meghökkent trollt, aki a társai viccelődésével mit sem törődve teljesítette amit kértek tőle... hiszen tartozott eggyel. A sötét ruhákba öltözött karcsú csuklyás alak igen kevés vendégnek keltette fel csak a figyelmét, ahogy könnyed léptek kel felosont a nyikorgó falépcsőn. Csupán néhányan voltak, de köztük volt egy törpe, egy alakváltó, kinek keze összeszorult ruhája alatt, és egy mutáns, aki még mindig köhögött a belélegzett halálmágia förtelmes szagától. Az alak eltünt fent a lépcsőfordu lóban, s a fogadó vendégei közül a fent említett néhány szerzet megélénkült.

... Mindeközben az alakvaltó Sheranhoz imádkozott, hogy
legközelebb nagyobb szerencséje legyen, amikor az eltünt
király után kutat. Biztos volt benne, hogy tudattársaival
és még néhány megbízható társsal együtt hamarosan a nyomára
bukkannak.
Vagy legalább egyszer annak a nyamvadt drow-val találkozhatna!
Többet senki elöl nem rejtegetne semmit, és a kö is jó
kezekbe kerülne...

A varju egykedvuen fogyasztotta aznapi ebedjet a fogado tetejen. Tulajdonkeppeni mivoltaban nem volt tudatjaban annak, hogy mas lenyek mennyire undoritonak tartottak volna egy felig rohadt patkanyt; de ot ez nem zavarta. Ot perc multan - a meg megmaradt t etemet - visszavitte elozo rejtekere, majd visszault a fogado gerincere nezelodni.
A varos szokasos kepet mutatta, egy ember ide, egy masik oda. Mi ertelme ennek? - "gondolta" magaban a varju. Nehany merfoldre keletre a csatorna hullamzott, mogotte haboritatlan videk. A varos mintha megallt volna ezen az oldalon, ahitozva a tuloldalra. Figyelmet a varju ujra a varos lenyeire forditotta, de csak a monotonitast latta.
Aztan megpillantott egy embert. Semmi kulonos nem mutatkozott rajta, azon kivul, hogy egyenesen OT nezte. Nehany pillanat mulva az ember eltunt az utcakban, azonban keleti iranybol egy masik varju kozeledett fele. Roptet az uj varju hamar abbahagyta, a ma sik mellett landolva.
Egy pillanatnyi dermedt csend utan azonban az egyik varju hirtelen lefordult a tetorol, az ereszbe hullva, elettelenul.
A rothado patkanybol varju tobbet nem lakmarozott...

Na akkor CHARA-DIN tolja ki a szemeteket!! Szemetek!!

Már sötétedett, és Fehérbérc utcáin kezdett megjelenni az élet. Megfáradt kalandozók jelntek meg egyre nagyobb számmal az épülő városka poros utcáin. Testükön ujjnyi rétegben állt Erdauin földjének szürke pora. Voltak köztük akik egyenest a sarkokon álldo gálló "kedves nővérek" felé indultak, de a legtöbben a fogadót célozták meg lépteikkel.
Sárgás fény ömlött a fogadó koszos ablakain át a kinti szürkületbe. Bentről részeges danolászás hallatszott... nem egy torokból. A fogadós nagyon jó napot mondhatott a magáénak, hiszen tele volt majdnem az egész épület, és a ívóban is rengetegen voltak. < br> -Sajnálom, de nincs üres szobánk egy személy részére!- a fogadós hangjából ingerültség érződött. Ami érthető vol, hisz' az előtte tornyosuló trollnak immáron harmadszorra ismételte el az előző mondatot. A nagydarab teremtmény apró malacszemei összeszűkült ek gazdájuk haragjának kifejezéseként.
-Hééé! Böszme nagy barátom! Odébb takarodnál néhány hajításnyival, ha nagyon szépen megkérlek rá?- a hang gazdája (egy alacsony törpe) egyik kezeben egy csatabárdot a másikban meg egy üres korsót szorongatott. Látszott rajta, hogy most nem igazán a józans ág az ami irányítja tetteit.- Köszönöm!- Rövid csend és egy (meg kell vallani, hogy igen gyatrára sikeredett) kőkemény pillantas után a törpe a pultnál álló emberhez fordult:-Ez a legnagyobb poharacskájuk? Tudhattam volna... akkor ebből kérek még néhány t álcányit. Mit nézel? Nem láttál még búskomor törpét?-a kérdés a bárgyún bambuló trollhoz szólt- Elhiszem! Hiszen nincs olyan részeg nő, aki beléd szeressen! Na mindegy! HÉÉÉ! Kocsmáros! Annál az asztalnál megta...- Zutty, bumm placcs, nyekk és a törpe a k övetkező pillanatban a földön folytatta a részegség mámorító tevékenységét...
A fogadós és a troll értetlenül néztek össze, majd folytatták ahol abbahagyták...

A kocsma belso, kisse zart tereben kozben mar nagyban megy az uzlet. Az arnymano regi emlekeit kutat, hol is talalkozott eloszor ezzel a hitetlen elffel, Wu2-vel.
Talan meg Vangorf varanal futottak ossze, mikor meg az elso Olimpiajara keszulodott, es nagyon kellett neki par ubuktuske...
Wu2 erdeklodve nez a masik ket alakra. Miert is bizik meg ebben tolvajban?
Feltunes nelkul meg leulni sem tud. Persze ha sikerult visszaszereznie...
- Elhoztad?
- Igen igen. - Jon a sietos valasz - Gondolom te sem feletkeztel meg
az aranyaimrol. Tudod, egyaltalan nem volt konnyu visszaszerezni. De egy
profi... ugye... Szerencsed, hogy tudtam rad szakitani egy kis idot...
- 200 aranyban egyeztunk meg. Mutasd.
Az arnymano rovid keresgeles utan atnyujt egy darab gyurott papirost wu2-nek.
Az elfben vegre felenged a szorongas, igen, ez az a papir. Valoszinu, hogy
lemasolta, de ez mar lenyegtelen. Az oreg nelkul talan senki sem tud rajta
eligazodni. Kellemetlen lett volna ha feladatat nem tudta vona teljesiteni.
Figyelmetlen volt es pont ezt a darab cetlit loptak el tole. Most mar
mindegy. Wu2 megkonnyebbulten adja at a fizetseget, majd felhajtva maradek
soret indulni keszul.
- Varj! Mond, milyen terkep ez? Sose lattam meg ilyet. Biztos jo hely
lehet. - szol utana meg az arnymano. - Szivesen segitunk. Igaz? -kozben
kisse oldalba boki az alakvalto tarsat, aki eddig csendben bar nemi
nyugtalansaggal az arcan figyel.
- Latod, ezt meg en sem tudom. Az oreg kovacsnak kell atadnom, cserebe
nala megalhatok mig a varosban tartozkodom.
-Haat... azzal lesz egy kis gond. - kozli suru fejforgatas kozben az arnymano.
Az oreget ma ejjel... ize... csunyan elinteztek. Mar nem el.
Wu2 dobbent arccal mered az asztalnal ulokre. Kerdezne meg valamit, de az
utcan az orseg kozeledo katonait latja. Nagyon ugy nez ki, hogy ide tartanak es
lepteik nem eppen raerosek.
-Azt hiszem most jobb ha tavoztok. - kozben a katonak fele nez. - Talan a
konyhan at meg kijuttok...

Atkozott fereg! - gonodolta az alakvalto, ahogy a fogadoba belepo sotet elfet
megpillantja. Keze okolbe szorul, ahogy arra a sok sok evvel ezelotti napra
gondol...
Leszallt az ej, a csillagok fenye alig hatol be a hegyi rengeteg fai koze, a
virag szimbolumot viselo ifju alakvalto megis vidam szivvel lovagol az
erdoben, hisz hazafele tart reg nam latott szuleihez. Mindjart otthon
vagyok - gondolja es kilovagol az osvenyrol arra a tisztasra, ahol a hazuk
all. Hatasa hirtelen idegesen felnyerit es megtorpan.
Furcsa, miert nem gyujtottak vilagot, hiszen mar este van - mrorogja magaban -
majd kikaszalodik a nyeregbol es sietos leptekkel a kunyho fele indul.
Ahogy megpillantja a betort, felig kinyilt ajtot remulet tolti el a szivet,
megis habozas nelkul belep. Arra ami bent varta nem volt felkeszulve. Elete
vegeig kiserteni fogja ez a kep. Szulei verbe fagyva, megcsonkitva hevernek
holtan a foldon es felettuk egy alak mosolyogva az o mellere emeli a
nyilpuskalyat, majd habozas habozas nelkul meghuzza a ravaszt. Az apro fekete
lovedek eppen a mellebe hatol. Egy sotet elf - villan at agyan utolso gondolata
, majd sotetseg borul ra.
Egy hatalmas teremben all, amelyet csak a falaknal allo hatalmas szornyetegek
csontvazainak halvany derengese vilagit meg. Vele szemben koponyakbol keszult
tronusan egy remuletes alak ul, Leah.
- Lentrik! - dorgi hideg sirontuli hangon. - Meg nincs itt az idod!
Es ismet elragadja a sotetseg.
Amikor magahoz ter, mar nappal van. Csodolkozva tapasztalja, hogy a sotet
magiaval keszult halalos lovedek eppen szimbolumat hasitotta kette. A ket
ellentetes magia talakozasa legyengitette egymast, es ez mentette meg az eletet
- sugja tudatanak jozan fele. Megis erzi, hogy az elmult ejszakan valoban Leah
szine elott alt.
Azon a napon, amikor eltemette szuleit elete uj celt kapott. Megtagadta
Sherant, es Leahot valszotta, aki megadta neki a lehetoseget es az az erot,
hogy beteljesithesse a bosszujat - elpusztitani minden drowot...
Egy oldalba konyokoles oszlatatja el a mult kepeit. Zavart tekintettel pillant
arnymanora aki megmentette (Mi is a neve? Dess? Mindegy. Az a lenyeg, hogy
tartozok neki.) es annak elf uzlettarsara.
- Itt a varosi orseg. Le kell lepnunk. - sugjak, majd a hatso ajton kisurranak
az ejszakaba.
Egy kozeli sikatorban relytoznek el, ahonnan jo ralatas van a fogadora.
Az alakvalto lekuporodik a mocskos foldre es ures tekintettel bamulja az
ajton es az ablakon kiszurodo fenyeket, ekozben fejeben egy sotet terv
korvonalazodik.
Megfizetsz mindenert Faithful Tanthalas! - sziszegi gyulolettel telt hangon -
Most majd magtanulod, hogy milyen erzes az amikor elveszik toled azt akit
szeretsz...

(Eme történet Mátra HOLLÓjának megérkezése elött játszódik)

Ezüstös villanás s elmaradt utánna a csatorna vize... sebesen
távolodott, magasan az energiafal felett szállva. Igazából nemigen
izgatta a dolog, hiszen sokkal jobban ismerte mint bárki más
Erdauinon...
A holló tovaszállt nyugat felé, elhagyva Biztosrév városát. Nyugat felé
szárnyalt a délutáni napfényben. Sebesen, halálosan akár egy fekete
nyílvessző. Fejében olyan gondolatok szárnyaltak, melyek egy átlagos
holló fejében meg sem fordulnak, hiszen ezerszer bonyolultabb mint amit
egy átlagos holló fel tudna fogni. De ő nem volt átlagos holló.
De ezt az a sas mely a fényes égből zúdult alá nem tudhatta s ez lett a
veszte a kecses gyilkosnak. Nem értette, nem foghatta fel hogy mi volt
az az óriási erő mely összeroppantotta, s a föld felé taszította
szánalmas porhüvelyét. Mire öntudatának utolsó foszlánya is elenyészett,
addigra a holló már messze járt.
Varkaudar hegység, majd Rin tarélya suhant el alatta méllyen, de őt ez
egy csöppet sem érdekelte. Egyenesen nyugat felé tartott, a lenyugvó nap
irányába... A Grákó hegységhez közelítve lassított röptén, s lejjebb
ereszkedett. Keresett valamit a félhomályos szürkületben. A távolban
fények villantak, s a holló újjult erővel szárnyalt a város felé, s
lassan beleveszett az éjszakába...

A lenyugvó nap rózsaszin, lila, és halványnarancs fényeket festett
az égre. Szép volt a hegyek között a nappal búcsúja. Az elflány
arcán lassan legördülő könnycsepp visszatükrözte a ragyogást.
Szivét gyermeki félelem szoritotta présbe, mint mindig ilyenkor.
Előre tudta, hogy megint ugyanúgy lesz minden. Legszivesebben
szorosan átölelte volna, hogy arcát az ölébe fúrva zokoghasson,
hogy sirva kérlelje, maradjon még. De mindig győzött az ősi
büszke vér, s igy most is szótlanul hagyta a férfit elmenni,
s csak imáiban kérte a Szépszeműt, hogy viszontláthassa kedvesét.
Merengéséből az ismerős vidám dallam riasztotta fel:
-"huncut a biró, fütyül a rigó"
-Huncut vagy Te! Merre csavarogtál? -fordult Sárga a tollas
szónok felé, s arcára visszatért a napszinű mosoly. A rigó kacéran
pislogott, s ha teheti, bizonyára büszkén el is vigyorodik.
-Aaaha, -vonta össze a lány kicsit a szemöldökét -egyszer még elkap
egy fülemüle a kardfogúbb fajtából, ha sokat repkedsz azok után
a süket tojók után.
A rigó mintha még kajánabbul pislogott volna, s Sárga nem tudta,
miért jutott eszébe a régi szólás: "bort iszik, és vizet prédikál".
-Nézd, ezt Tőle kaptam, -tarotta nyitott tenyerén Tanthalas ajándékát
a madár felé -csodaszép, ugye?
A kacér dalnokból hirtelen kiveszett a daloskedv, s riadtan röppent
messzebb. Sárga bosszankodott.
-Hányszor mondtam már, hogy nem fog bántani. Te meg mindig elhiszed,
ha az étvágyával ugrat! Hidd el, nem lennél elég fél fogára sem.
Ne legyél undok, és igazán, ne utáld már ennyire! Ez a kő
meg akkor is gyönyörű! -mondta, s a nyakába akasztotta az ékszert.
A kő egy pillanatra vérvörösen felragyogott. A madár néma
rosszallással figyelte.
-Na induljunk! -próbálta a lány másra terelni a szót, de a rigó meg
sem moccant, csak gubbasztott tovább.
-Jajj, Te erőszakos szörnyeteg! - csattant fel az elf.- legyen, ahogy
akarod, nem muszáj nézned. Igy jó lesz?- s a követ a keblei közé
rejtette, majd megindult lefelé a sziklák között. A tollcsomó
csak sokára indult utána.
"Vajon azért hisztis, mert sárga, vagy azért sárga, mert hisztis?"
Tünődött a vándor óvatosan lépdelve a meg-meg billenő köveken.
"Talán jobb lett volna, ha ezüstsólymot idézek, az bátrabb... vagy
galambot, az meg béketűrőbb. Hiúság. Nesze Neked! Pont egy hisztis
sárgarigó kellett! Na mindegy. Majd túlteszi magát a dolgon."
De valahogy nem akat jobb lenni az este. Sárga némán haladt,
elmerülve gondolataival. Azt hitte, Fehér Bérc felé tart. Azt
hitte, tudja, merre jár, s hogy Tanthalas miatt nehéz a szive.
A kő a maga kiméletlen módján bábként mozgatta tulajdonosait...

csak teszt

On-line kaland index