Alkotói Kör (5. oldal)

Figyelem! A hozzászólás szövege HTML-ként értelmeződik, következésképp a csibecsőrök közé írt egybefüggő szavak ELVESZNEK! A csibecsőröket írd át pl. szögletes zárójelre a hozzászólás beküldése előtt! Köszi!

Melyik karaktered nevében szólsz hozzá:



Szmájli eszköztár:

10 Árny Vadász ::: 2006.05.10. 17:06   Felhasználó ignorálása Válasz erre Az út. Kobuderának született. A falu ahol élt, nem sokban különbözött a többi kobudera falutól. Csak egyetlen egy épülettel volt több benne, de ezt az egyet az egész faja képviselői lá- togatták. Ez volt az elit harciskola! Már gyerekfejjel azon ábrándozott, hogy egyszer ő lesz a legnagyobb harcos fajtársai között. És ezért mindent meg is tett! Szigorú nevel- tetésben részesült, ami köszönhető volt annak hogy apja a harcosok elit társaságához tar- tozott. Nem múlt el úgy reggel, hogy egy kemény tréninget is kihagyott volna! Ezt eleinte szívvel-lélekkel tette, ám ahogy kezdett felcseperedni és már más is érdekelte a világ- ból ez nem ment úgy. Társai sokszor zaklatták azzal, hogy túl komolyan veszi az egészet. Ezért állandó céltáblája volt, a gúnyos tréfáknak. Amikor ezt megemlítette az apjának, és nehezményezte a szigorú bánásmódot apja egyszerűen csak legyintett! -Meglátod, amikor eljön az idő, még hálás is leszel ezért. Ezzel lezártnak tekintette a be- szélgetést. Az évek multával a szakadék csak egyre mélyült köztük. És eljött az idő, amikor ezt már semmivel nem tudták áthidalni! Továbbra is tartotta magát elhatározásához, és életét a becsületkódex határozta meg. A felnőtté válás éveiben beköszöntött életébe a szerelem is. Csodaszép leány volt, minden ifjú róla ábrándozott! A kereskedő lánya volt. Ám annak apja nem nézte tétlenül a kibontakozó románcot! Amikor apja megtudta, hogy fia kire pocsékolja drága idejét, a harcosok közé száműzte őt. Öt kemény évet töltött elzárva a világtól, napjait a stratégia és a harc fortélyai töltötték ki. Mire felavatták, szinte minden érzelmet kiöltek belőle! Számtalan csatát vívott meg, és tért vissza győztesként. Huszonöt évesen már vete- ránnak számított, és azt hitte látott már mindent. De TÉVEDETT! Épp vadászott, ami egy ritka pillanatnak számított. Amikor észrevette, hogy vihar készülődik! Messze volt a falutól, és igazából nem is akart visszamenni. Szerette a magányt, a csend megnyugtatta és képes volt órák hosszat figyelni. Egy barlangba húzódott vissza, és onnan figyelte hogyan gyülekeznek a sejtelmes titokzatos fellegek az égen. Messze a látóhatár mögött fényes villanást vett észre, mintha ezernyi nap kélne fel éppen! Aztán a mindent megrengető robaj, és a földöntúli erő! Csak arra maradt ideje, hogy megborzongjon, aztán minden elsötétült előtte! Amikor magához tért mindent szürkeség borított, és fanyar illat. Nem tudta, inkább érezte, hogy valami nincs rend- ben. Rohanni kezdett a falu felé, de annak helyén csupán hamutengert talált. Néma ürességet érzett, mindent elveszített s mégis szabadnak érezte magát! Mintha minden béklyójától megsza- badult volna! Még egy utolsó pillantást vetett a semmibe, és elindult keletnek. Emlékeiből arra következtetett, hogy arra találhatók a kolostorok, ahol a kí-t lehet elsajátítani. Hetekig kóborolt a pusztaságban, étlen szomjan amikor megpillantott egy hegyvonulatot. Elérve a hegy lábát megpillantott egy testet, amint felfelé vonszolta magát. Hamar utolérte a szerencsétlent, de amikor közelebb ért hozzá akkor vette észre, hogy egy Árnymanó volt az. Ezek a lények csak lopni tudnak, sokszor kifosztották a falu raktárait is! -Segíts! Esdekelt a nyomorult. Már majdnem a kezét nyújtotta, amikor észrevette a mellette he- verő tarisznyát. Rezzenéstelen arccal lenyúlt érte, és átkutatta azt. Talált némi ételt, és egy darabka almát, amivel szomját csillapította. Aztán a hitetlenkedve bámuló manó szemébe nézett és folytatta útját. A hegy csúcsán megtalálta a kolostort, s amint elmesélte útjának részleteit (elhallgatva pár dolgot) bebocsátást nyert. Ismét a tanulás kötötte le idejét, ám ez most másfajta figyelmet kívánt. Meditáció, Légző gyakorlatok, torna, olvasás! Itt nem csu- pán a testet, hanem a szellemet és a lelket is trenírozták. Mindezt három évig tűrte, s köz- ben sokat fejlődött! Egy nap furcsa idegen érkezett a kolostorba, páncélzata a nap fényével ragyogott, mellvértjén egy izzó jellel. Ahogy ki tudta venni, egy sötét fellegek közül előtörő hajnali fénysugár. Lázas sürgésforgás keletkezett, és mintha mindenki megbolondult volna. A szerzetesek bizalmasan suttogtak a lovaggal, a diákok meg készülődni kezdtek. Később kiderült, hogy a legrátermettebb diák, ha akart elmehetett a lovaggal. És csatlakozhatott a tudatához, amiről ekkor hallott először! A kolostor legjobb tanulóját bemutatták neki (akit történetesen ki nem állhatott), és ő boldogan mondott igent. Az ezt követő ünnepségen mindenki a szerencsést éltette, ám ő inkább félrehúzódott és élvezte a hűvös hegyi levegőt. A hang hirtelen vágott a csendbe, nyugalmat és erőt sugárzott. -Érzem benned, hogy nem vagy kibékülve a világgal. Erősnek hiszed magad, de nem sokáig boldogul- hatsz egyedül. Túl sok a gonosz erő, előbb-utóbb le fog gyűrni. Ne feledd szavaimat! Azzal a lovag amilyen hangtalanul megjelent, úgy el is tűnt! Mire megfordult, már nem látta sehol. A következő hét elején elhagyta a kolostort, és a szerzetesek útmutatása alapján egy város felé vette az irányt. Pár heti utazás után, meg is találta azt. A látvány üdítőleg hatott a pusztá- ban látottakhoz képest. Furcsa kinézetű torzszülöttek helyett, itt egyedi fajokat látott. És az elhullott tetemek és csontok helyett, élő nyüzsgés fogadta. Egyenesen egy fogadóba ment, le- öblíteni az út porát. Már kintről hallatszott, hogy odabent nagy a felfordulás! Hangos csörömpö- lést, kiáltozást és tompa puffanásokat halhatott az utca népe. Amint benyitott meglátta mind- ezek okozóját. Egy hatalmas Troll állt a kocsma közepén, körülötte elalélt testek hevertek. Egy asztal alatt meg rettegő Árnymanót vélt felfedezni. -Hol van az a csipisz! Ordított a Troll. És nekilátott a kutatásnak, amit összeroppanó tárgyak jeleztek. Ekkor hirtelen ragyogás támadt, és a lovag jelent meg a Troll és a manó között. Ez meg hogy került ide! A két test egymásnak feszült, és a lovag megszólalt. -Hagyd azt a kiborult kancsót, majd én meghívlak. Békélj meg, hisz a gonosz haragodból táplálkozik. A Troll egy csapásra megenyhült, és vállonveregette a lovagot majd együtt leültek italozni. Amint minden visszatért a megszokott medrébe, a csaposhoz indult információért. Röviden vázolta helyzetét, és gyors kereseti lehetősség után tudakozódott. -Mennyen az árnyak negyedébe! Ott mindig akad valami. Azzal tovább törölgette szakadt rongyával a kupákat. Rövid keresés után megtalálta a helyet, ami hű volt nevéhez. Mindenhol beugrók, el- dugott bejáratok kiszögelések tarkították az utcákat kusza összevisszaságban. És az egészet belepte a homály. Nem kellett sokáig várnia, szinte azonnal sikerült egy társasághoz csatlakoznia. Lerítt róluk, hogy az alvilág az otthonuk. Sunyi tekintetek mérték végig, amikhez sebhelyes arcok és szakadt kinézet párosult. De az összhangból mindenki tudta, hogy veszélyes gyilkosokkal van dolga. Ám ez nem rettentette el, kalandozásai közben már megszokta a veszélyt. És eddig mindig kezelni tudta a felmerült problémákat. Egy kereskedő olyan áruhoz jutott, amin nem lehet csak úgy eladni. Ezért itt próbál túladni rajta, persze busás haszon reményében. Az ilyen üzleteknél kevés a kérdés, gyors a csere. Ám nagy a kockázat! Ezért olyan embereket keresnek, akik hajlandók kockáztatni megfelelő jutalom fejében. Az ő dolga az lesz, hogy átvegye és kifizesse az árut. S ha sikerrel jár, a jussával távozhat. Kapott egy piszkos térképet, ami megjelöli a találka helyét majd útnak indult. Egész úton a sarkában volt valaki, de sosem sikerült észrevennie. A találkahelyen sokáig várt, amíg a kereskedő megjelent testőreivel. Akik ugyanolyan kalandozók Voltak, mint ő, és szintén boldogulni akarnak ebben a romlott világban. A kereskedő sokáig mé- regette, majd halkan suttogni kezdett. -Nem idevalósi vagy, igaz? De mindegy! Nálad van a pénz? Amikor az aranyért nyúlt, a testőrök a fegyvereikhez kaptak, ami nagyon tetszett neki. És megpróbált fölényesen mosolyogni, ami sikerült is az arcokat látva. A csere megtörtént, és az arany fejében egy kisebb ládikát kapott, amivel gyorsan elindult vissza. Alig tett meg néhány lépést, halk kattanást halott majd sziszegést. Ami kilőtt nyílvesszők hangjához hasonlított! Visszanézett, és nem tévedett. A kereskedő melléből három nyílvessző állt ki, és így járt még két testőr is. A másik kettőt, pedig addigra már körülvették a gyilkosok. Hogy miért tette, amit tett már nem tudná megmagyarázni, de hirtelen a lovag szavait hallotta a fejében. A gonosz haragodból táplálkozik. ezért a védelmébe vette a két kalandozót. -Hagyjátok őket! Itt van amit akartok, erre már semmi szükség! De már késő volt! Két gyors mozdulat, és két átvágott torok maradt csupán az egykoron élő emberek után. Nem mérlegelte az esélyeit, azonnal támadt! Az ellenség nem számított ekkora vehemenciára, így akik nem ocsúdtak elég hamar azok a mocsokban találták magukat holtan. Akiknek volt idejük menekültek, akik maradtak azok sem éltek sokáig. Mozdulatai olajozottak voltak, mint egy tánc, ami soha nem akarna véget érni. Kimerülten-véresen nézte a ládát, amit egy kéz lassan kinyitott. A lovag volt az. Egy denevérszimbólumot emelt ki a láda belsejéből, ami hívogatóan vonzotta magához a tekintetét. A lovag gyorsan eltette azt majd így szólt. -Nem ezt akartad, ugye! Hát megérte? Gyere velem és megmutatom a másik utat, ami nem könnyebb, de szebb a vége! Azzal a kezét nyújtotta felé. Nem bízott benne, nemet intett fejével és távozott. Hogy elfelejtse a történteket, a pusztába menekült, ahol semmi nem zavarta. Csak egyedül volt, egymaga és az emlékei. Látta az utat, amin elindult, látta lépteinek nyomait de az út végét sötétség takarta. Napok óta meditált egy bokor mellett, amikor a külvilág zajai visszazökkentették a való világba. Abba, ami elől menekült! Sikolyokat hallott, fém csapódását fémen a félelem és halál zenéjét. A vég szimfóniáját! Amint körülnézett a távolban egy karavánt látott, amit egy furcsa ruházatú lényekből álló csoport ostromolt. Ryukuk. Hallott már róluk, a karavánnak nem volt esélye! Nekilódult. Talán még valakit életben találhat, egy ártatlan Lelket, akinek megmentésével talán feledheti eddigi bűneit. Óvatosan osont az égő kocsik és a halottak között, nehogy észrevegyék! Az egyik kocsi romjainál egy lány remegett, emlékeztetve őt egy másikra, akit annak idején cserbenhagyott. Katonák állták körbe, és szándékaik nem voltak félreérthetők. Nem az ő dolga, ugyan mit tehetne! Elfordította tekintetét, és menni készült amikor emlékezetében ismét a városban járt. És látta a lovag csalódott tekintetét, ahogy otthagyta a sikátorban. A lány sikolya térítette vissza, kivonta fegyverét és állati üvöltést hallatva rontott a katonákra. Szemében nem volt félelem, csupán harag és gyűlölet! Gyűlölet az apja iránt aki harcost nevelt belőle, megvetés e romlott világ és annak gonosz teremntmémyei iránt, s harag a lovag iránt, akinek szavai miatt most életével fizet! Úgy csapott le, mint egy kobra a ledermedt áldozatára. A katonák hirtelen nem tudták mit is tegyenek, ez ellen az őrült ellen. S mire felfogták hogy bizony veszélyt jelent a forgószélként pörgő alak, már négyen holtan estek össze. Egyenlőtlen küzdelem vette kezdetét, minek vége felé testét zúzódások, vágások, és mély szúrások tarkították. Az ellenség körbevette, és vegyes érzelmekkel figyelték vergődését. Egyesek ámulattal, hitetlenkedve figyelték. Mások fölényesen röhögtek rajta, tudván e macska-egér játék végkifejletét. A kör hirtelen szétnyílt, s egy hatalmas alak közeledett felé. Arcán torz vigyor, testén nem emberi kinövések, nyakán pedig a már látott denevér szimbólum feszült. Undorodva nézte az előtte térdeplő alakot, majd fegyverét csapásra emelte. Ám a lendület félúton megszakadt, mintha egy láthatatlan erő visszatartaná azt. Feje felett ott lebegett a kard, amit egy másik tartott távolt tőle! A lovag volt az! Hogy miképp került oda senki nem tudta megmagyarázni, ám láthatólag viszolyogtak jelenléte láttán! A gonosz és ellenfele hihetetlen gyorsasággal váltottak csapásokat, szabad szemmel szinte alig volt észrevehető! A levegő szikrázott, ahogy a két ellentétes erő egymásnak feszült, és minden alkalommal beleremegett a föld! Majd hirtelen minden irányból hasonló öltözetű lovagok jelentek meg, és kezdték szétszórni az ellenség maradékát. Homályos tekintettel látta még ahogy a gonosz a földre rogy, majd elvesztette eszméletét. Testét kellemes melegség ölelte körül, nem az a hideg, amiről már annyit hallott. Biztos volt benne hogy saját vérébe fekszik, s életének eme utolsó jelenését érzi. Néhány nap múlva tért magához, egy zötykölődő szekér hátulján. Tekintetével kísérte a feje fölött elsuhanó fák lombjait, és a köztük átszűrődő napfényt. Ekkor eszébe jutott a lovag jelképe, és hirtelen felült. Nem érzett fájdalmat, valaki vagy valami minden sebét meggyógyította! A lovag ott sétált a szekér mellett, és amikor észrevette, hogy őt nézi beszélni kezdett. -Jó pár éve annak, hogy én is így feküdtem egy szekéren. Kezdte mondókáját. Amiből megtudta, hogy az Ősi Hajnal Lovagjai közé tartozik, céljuk a gonosz felszámolása a szegények és elesettek támogatása. Szebbé jobbá akarják tenni ezt a szörnyű világot, amit ha nem tesznek ellene, elural a gonoszság. Még pár napig lábadozott, és ez alatt megismerte az egész társaságot. Az elbeszélésekből rájött, hogy mindannyiuknak közös a múltjuk. A romlás miatt kerültek ide, és a közös cél kovácsolta össze őket. Az utolsó napon a lovag egy kérdést tett fel neki. -Nem akarsz csatlakozni hozzánk? Nem tétovázott sokat, azonnal igent mondott. A beavatási ceremónia nem volt fényűző, ahogy azt elképzelte. Mindössze annyiból állt, hogy a tudat tagjai körbevették őt. Majd egymásra koncentrálva megnyitották lelkük egy kis szegletét, és befogadták őt magukba. Különös erőt érzett, amihez foghatót még soha! Hirtelen tudatára ébredt annak, hogy most már nincs egyedül! A világ kitárult előtte, és már nem csak a rosszat, hanem a benne mélyen megbúvó jót is érzékelte! Tudta hogy otthonra lelt, és bármikor számíthat társaira. És gondolkodás nélkül feláldozná magát értük! Napokkal később már messzi mérföldekre járt tőlük, mégis közel szinte maga mellett érezte őket. Hosszú évek teltek el az óta, s a harc még mindig nem ért véget. De mindig öröm töltötte el, ha javíthatott a világon, amiben élt! Megöregedett, ám ez testén egyáltalán nem látszott. A faluja helyén új település épült, és ő gondoskodott arról hogy az még sokáig ott is maradjon! Két ifjú a falu közepén párbajhoz készült, egy apróságon vesztek össze. Mindketten bátran néztek ellenfelük szemébe, de a bátorság mellett ott lobogott a harag is! Fegyverek lendültek, ám hirtelen megakadtak valamiben, egy kéz szorította mindkettőt! Hitetlenkedve nézték a kézhez tartozó alakot, akit fényes páncél borított és mellkasán egy címer díszelgett. A lovagnak hosszú ősz haja, szakálla és bajsza volt. Ám arcán semmi jelét nem látták az öregedésnek! Szeme huncutul csillogott, és magabiztosságról árulkodott! -Ez bizony nem helyes, a harag rossz tanácsadó! Mosolygott az ifjakra, majd látva azok meglepett tekintetét mesélni kezdett. -Egyszer, amikor a pusztákat jártam… Árny Vadász #2837 Az Ősi Hajnal Lovagjai #9167   9 kölök ::: 2006.05.10. 01:55   Felhasználó ignorálása Válasz erre hamár homár: Útjelzők: Lepusztulunk szép lassan és belep a por Levetettük Khór-maszkjaink és csillognak gyönyörű szemeink Sárga sivatagban gázol fehérlő fogunk És felmeredő csontjaink jelzik az utat körben, Alanor felé   8 kölök ::: 2006.05.10. 01:48   Felhasználó ignorálása Válasz erre Hú ez nagyon veszélyes volt (Hivatkozott üzenet: [Vágyak Titkos Útja], 2006.05.10. 00:22)   7 Vágyak Titkos Útja ::: 2006.05.10. 00:22   Felhasználó ignorálása Válasz erre Így dudorászik Undertaker, a rettenetes törpe: Ballagom a pusztába Woor-antilop nyomomba czippeli a málhááááát.   6 Árny Vadász ::: 2006.05.09. 17:24   Felhasználó ignorálása Válasz erre Kesrgés. Réges régen, mikor jó volt még a világ. Zöldelő réteken, nyílott a sok virág. A nap reánk ontotta, fényes sugarát. S minden idegenből, lehetett még barát. Akkor még bíztam, a hitben reményben. Hogy választott istenem, figyel az égben. Kellemes érzés, öntötte el lelkem. Minden rosztól, megvéd ő majd engem. Hibás gondolat,átkozom már százszor! Hiú ábránd, mi becsapott már párszor! Reménykedve vártam, de bezárult a kör. Fájdalmam mint orkán, szívemből kitör! Keserű emlékek, feltépik a sebet! Magasba emelek, két reszkető kezet! Sírhant mellett állva, érzem a szelet. Fülembe súgja, istened nem szeret! Harag és gyűlölet, remegjen a föld! Mi eddig szép volt, pusztítsd és öld! Nem számít semmi, megszünt az értelem! Kifacsart érzelmek, jőj hát förtelem! Tébojult tekintet, csak egy aprócska ok! Vérben gázolva, én ŐRÜLT vagyok! Pokoli seregek, démoni barátok! Kénköves tűzesőn, fórró táncot járok! Halál a kedvesem, s a rothadás illata. Bűzös testekből emelt mű színpada! Nincs felvonás, csakis a végjáték! Legördül a függöny, átkozott színjáték! CSÖND, nem hallani zajt se neszt. Ki e társulatban fellép, csak rajta veszt. Vége a műsornak, nincs már közönség. Egyedül maradtam, ez hát a fizetség. Testem üres, érzelmek nincsenek. Lelketlen porhüvelynek, minek kellenek? Fényből sötétségbe ment át életem. Mint írott szövegből, megsárgult pergamen. Fáradt vagyok, nehéz a létezés. Nem segít már, az emlékezés. Elfogyok lassan, tova megyek. Mint törött órából, a homok szemek. Gal Etkins.   5  Craz (#4097) ::: 2006.05.09. 00:48   Felhasználó ignorálása Válasz erre Nem akarok én sem lemeradni nagyrabecsült (kb 120 centi) KT társam mögött, így én is elmondok egy verset: Craz: Szörnyű hát ezek a kicsi szörnyek engem ma már meg nem ölnek bárhol akadok is rájuk kilyukasztom a bundájuk mit nekem a démontetű kinyírom ez egyöntetű mit nekem proteinsólyom véres tollát szélbe szórom mit nekem a homokvarány ez a feladat csak parány mit nekem egy nagy gyíkember engem aztán fejbe nem ver mit nekem drákó denevér a programomba belefér mit nekem óriás sáska jut még elég időm másra mit nekem sok-sok sünmedve nem leszek elkeseredve mit nekem óriás patkány erre jönne fejbe gyaknám mit nekem egy nagy hegyirák hát nem terem ma neki mák mit nekem egy kőevő könnyen fejbe lőhető mit nekem egy varkaudar a sorsa innentől cudar mit nekem egy morcos vadtroll elintézem este hatkor mit neköm a színes dözmöng trúfeája minnyár’ lösz mög mit neköm a bíborgörény mögölöm én bizony mög én mit nekem tazunka róka szívébe hegyes karóka mit nekem a dögkeselyű a sorsa immár keserű mit nekem tesh alligátor hogyha meglát alig bátor mit nekem a gorath lárva meg-megölöm meg-megállva mit nekem egy vérkeszeg ha szigonnyal érkezek szétlyuggatom kicsi testét ez festi majd be az estét szépre, így a napom végén kicsi tópart meredélyén többet nem ölök ma látom majd csak holnap, most az álom halkan felém közelít mossa véres kezeit no múzsák édes csókjait   4  Sárkányszikla (#4887) ::: 2006.05.09. 00:40   Felhasználó ignorálása Válasz erre Üdv néktek! Ez egy nem olyan régi versem, az utóbbi Bárdversenyt nyertem meg vele Nagyszakállú Fogta magát Nagyszakállú tudjátok ő törpe Megunta a kőtörést hát elindult a völgybe Buzogányán kívül görbe kardja volt Lépkedett ütemre, s törpedalt dalolt Ég veletek szakadékok és magas hegyek Fogom magam elindulok máshová megyek Ég veletek aknák tárnák ősi járatok Lám a szabad ég alatt is vígan járhatok Bár éppen kicsit szokatlan e végtelen tér Te folyó ott, Nagyszakállú estére elér Bár egy kicsit meleg van ha fentről tűz a nap De elbújni nem fogok a magas fű alatt Bár egy kicsit hideg van ha szembe fúj a szél Nagyszakállú egy fa alá be nem búj azér’ Bár egy kicsit fáradt vagyok s lemegy már a nap Körülöttem szellem vadásztatuk játszanak Onnan tudom ezt hogy kardom rajtuk átszalad Ötször-hatszor és a vérnyomok nem látszanak Lehet nagyon fáradt vagyok sötét fent az ég Azt hiszem a caplatásból mára már elég Majd csak reggel majd csak reggel aludni fogok Majd csak holnap majd csak holnap visszafordulok Így végezte Nagyszakállú a kalandor törpe Beleesett egy lyukba és törpe nyakát törte Ott maradt mellette görbe kardja is Ne vesd hát szememre hogy a dal hamis Hát várok további verseket ide. Mindenkinek sok TP-t és múzsa-törpelányok édes csókjait   3 Vágyak Titkos Útja ::: 2006.05.08. 22:39   Felhasználó ignorálása Válasz erre Hamugnómok A Kiégett Földön megjelentek a hamugnómok. Állandóan kesztyűben és csuklyás kámzsában járnak, arcukat nem látta még senki, mert furcsa maszkot viselnek. Mindig legalább egy csomóan vannak, de számuk sohasem haladja meg a tucatot. Tektonikus qvatánssal járják a hamusivatagot, és áldásos kereskedelmi tevékenységükkel teszik a kis hordákban élő intelligens lények életét elviselhetőbbé. Mindent adnak és vesznek a készleteik erejéig, de főleg bizonyos egzotikus fémeket és kristályokat keresnek. Gyógyítanak, javítanak, tanítanak, áldanak és átkoznak. Amikor egy hamugnóm közösség létszáma kezd a kritikus értékhez közeledni, akkor fölhajtanak egy qvatánsteknőst. Zannal aktivált kvazárral etetik, és ork vérrel itatják át a testét. Ennek következtében a teknős növényi tulajdonságokat vesz fel: fotoszintetizál, testrészei folyamatosan nőnek és képesek regenerálódni. Anti-bonsai technikával elérik, hogy a teknős páncélja hatalmassá nőjön, és ehhez arányos legyen a lábak csontozata és izomzata. A pánzélzaton belül üreget, kívül kisebb toronyszerű nyúlványokat fejlesztenek ki, amely életterüket adja. Az így kifejlődött qvatánsba átköltözik egy csomó gnóm. A hamugnómok a qvatánst valami moszogó pösze segítségével navigálják. A gnómok a qvatáns testnedveivel és belső testszövet-burjánzásával táplálkoznak. Igyekszenek a qvatáns fotoszintézisét a megszerzett ásványokkal kiegészíteni. A qvatáns minden területen, - még vízben is - biztonsággal mozog, azonban hegyvidéken nem tud nagy méretű és merev teste miatt haladni (feltehetően erdőben és városban sem). Küzdelem esetén a tornyokban lévő gnómok először nyílzáporral fedezik a qvatánsba visszavonuló társaikat, majd valamilyen sárgás-zöldes gázt eresztenek ki. Közben a qvatáns lábait behúzva a hamuba puffan és teknője mögé húzódik. A támadó ezután hiába höcölködik, látszólag nem történik semmi. Miután eredménytelenül elkullog, testében már megfogant a gnómok átka. Pár nap múlva vörös foltok jelennek meg a testén, melyek általában nyomtalanul eltűnnek, de néha nedvező fakéreg szerű bevonat keletkezik rajtuk. Ezután a támadó összes testszőrzete kihullik, elmegy az életkedve, látását szürke foltok zavarják. Orrvérzés, nátha vagy hasmenés következtében kimúlik. Lelke azonban a gnómok átka miatt nem képes Leah ítélőszéke elé jutni, így reinkarnálódására nincs lehetősége.   2 Árny Vadász ::: 2006.05.08. 18:44   Felhasználó ignorálása Válasz erre Hello! Ez a csoport egy már meglévő közösség adoptációja. A tagok szívügyüknek tekintik Ghalla lírai és prózai téren történő felvirágoztatását, a tehetséges írók, költők felkutatását és támogatását, valamint a Túlélők Földje történelmének megalkotását. Ezért ha birtokodban van olyan infó, ami a TF kezdeti történelmének egy részét bemutatja írd meg. S megpróbáljuk azokat egy egész alkotássá összehozni. Valamint Szeretnénk minden irodalomi műfajban járatos karaktert arra kérni, hogy egy álltala kiválasztott művét töltse fel ide. Vers; Próza; Novella persze izléses keretek közé szorítva. Ami nem zárja ki a humort! Elsőként, az Alkotói Kör megszületését bemutató verset szereztnénk elétek tárni. Lehetőleg, a karaktereknek szánt reagokat privátban közöljétek vele. Hogy a fórumon csak alkotásokat lehessen élvezni. Köszönjük!! Múltból lészen a jelen. Kezdetekben az élettelen tér vala, Ami isteneknek levén óriás színpada. Megunván egymást kezdődtek a bajok, Jött ím a szikra legyenek hát fajok. Nyolc fajt teremtettek eme világra, S hagyták így őket tenmaguk sorsára. Éltek ők boldogan nem figyelve másra, A termésre; családra; s néha egymásra. Nem gondoltak reá miként teremtettek, Így az istenek közt játékokká lettek. Keletkezett gonosz; semleges és jó, Elvitorlázott a boldogság hajó. Minden istennek kellettek a hívek, Feledésbe merültek tehát a rímek. Jók a gonosz ellen csatázni kellett, Tűzvihar pusztította el ezt a földet. Elpusztult minden mi eddig számított, Tudatlanság az mi mindenkit kábított. Túlélők kevese nagy útra indult, Idegen földre hol csak erőszak dúlt. Ismeretlen lények idegen szerzetek, Régi emlékek ó mennyire kelletek. Harcos nap után nyugtalan éjszaka, Feltörő érzések apró kis hada. Olyan volt ez mint hajdan nemes tükör, Mit évszázadok szele szilánkokra tör. De nem csak egy volt ki így érzett, Többek szíve is hasonlóan vérzett. Nem csak rímfaragó kit bárdnak neveznek, Harcos-mágus kik egy hajón eveznek. Elhatározást emígyen tett követte, Az esküt bíz mindegyik letette. Múltat felkutatni jelent megőrizni, Megszerzett tudást az utókorra bízni. Kevesen vannak számuk igen csekély, Csatlakozz te is nagyobb így az esély. Porból lett mit gyémánt se tör, Megszületett hát az ALKOTÓI KŐR! Árny Vadász.   1 Fekete Lotusz ::: 2006.05.08. 18:42   Felhasználó ignorálása Válasz erre Nem tudom ez mit takar, de én vagyok az első