| Csevegőszoba >> |
Szólj be itt:
|
[17:42] Yoro: Június 11. 15 óra, de még a hírnök se jött.
[17:34] karonfoll: mi az olimpia jelentkezési határidő?
[15:28] neosaman: Akkor még egy darabig pihengetek :)
[09:24] Salle: még egy darabig igen ..
[09:22] neosaman: A sötétség kora még folyamatban van?
[22:10] Ussuk_ki: Upsz, köszi, megint tanultam valamit! átok (#294). Ehh.
[20:17] Yoro: Esetleg átok hatása alatt állsz.
[19:25] Pjtor: mennyi EP-d hianyzott hasznalatkor?
[18:11] Ussuk_ki: Az mitől lehet, hogy a gyógykenőcs csak 40-50 ÉP-t gyógyít? Éhezéstől pl. lehet? thx
[17:37] Yoro: Igen.
[17:17] Senn: a mostani eventben a halálkúpos fürkészek is erősödnek?
[15:29] Ussuk_ki: @Salle: Köszi! Írok levelet vagy PM-t itt, lenne egy kérdésem még. V
[13:59] Salle: alap mxtu számít itt, nem a tárgyakkal növelt
[13:57] Salle: TNO 6-nál nem növelheti a tag a vezető aktuális MxTUja fölé a sajátját
[13:56] Salle: max 90 alapból , és annyi amennyi a taglétszám, a változással együtt nő/ csökken az is.
| | | | Jelenleg bejelentkezve: |
0 felhasználó | | | | Regisztrált: | 1132 felhasználó
1465 karakter
Legutóbb: Pakmara | | | Stílus:
| | | | Top 100 >> |
Legtöbb bizonyítás a tudásbázisban: | | Felhasználó | # | | Koc | 155 | | Marcsa | 69 | | Givangel | 66 | | FlyXan | 57 | | Spunk | 56 | | Ababo | 54 | | Annak | 44 | | Zka | 43 | | Fear'A Wee | 29 | | cinty | 28 |
Tudásbázis toplista: | | Felhasználó | Tudás | | Marcsa | 98.9160% | | Annak | 98.0334% | | FlyXan | 96.2769% | | Yoro | 96.0499% | | Zka | 95.1130% | | skaven | 94.3511% | | Amanda | 93.4405% | | Balu | 92.5837% | | Koc | 92.5644% | | Spirit | 91.7473% |
|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [veronel] Nem számít |
2006-09-11 :: Beloradotól - Castrojerizig
A következő állomás Belorádó volt. Erre a helyre már nagyon régóta készültem, ugyanis napok óta követtünk egy szállás hirdetést és én elhatároztam, hogy ott szállok. Magán szállás, de adakozásos és nagyon szépnek, barátságosnak látszott. Tényleg az is volt. Az út amin gyalogoltunk nem volt túl kellemes, gabonaföldek között, árnyék nélkül, az autóút mentén, bár mezőgazdasági utakon. Amikor beértem a vársoba szembejött velem egy ember, aki bravózott, meg tapsolt és gratulált, aztán elsétált mellettem. Furcsáltam, de mondom biztos valami helyi népszokás. Jól esett különben, főleg mert Mónit itt is lehagytam erősen. Egyébként lett volna egy másik szállás lehetőség is, egy templom parókiáján. Nem volt túl bizalomgerjesztő, a többiek közül sokan szálltak meg ott. Este kiültünk a főtérre, Plaza Mayor, mert ezt beszéltük meg Istvánnal, dumáltunk a formára nyírt fák alatt és néztük a rohangáló gyerekeket. Ja és vettünk tollat Móninak, mert elhagyta a sajátját.
A reggel nem sikerült túl jól, a szálláson kérhettünk volna reggelit, de mi nem, így viszont nem fértünk oda az asztalhoz, így aztán egy padon reggeliztünk. Nem jó menetközben enni, bár reggel muszáj volt, legalábbis nekem. Ismét úgy tűnt, hogy napsütéses idő lesz, ami nekem nem nagyon jön be, így aztán erősen belehúztam, 12 km 2,5 óra alatt. Előbb hegyre fel, aztán hegyről le, erdős részen, de az iszonyú hosszúnak tűnő lefelé egy széles úton, az erdő közepén, árnyék nélkül, hiszen az út keletről tart nyugatra. Láttam őzet. Kinézett az útra, majd kiugrott és visszarohant az erdőbe. Persze fényképezni nem volt időm. Egyszercsak megint jött szembe velem a bravózós ember. Megint tapsolt, kiabált és még egy pacsit is kért. Zarándok volt ő is, francia és nem beszélt angolul, de valamiért ha megérkezett mindig elindult csomagok nélkül visszafelé a társáért. Jól esett megintcsak, mutogatta, hogy már nincs messze. Nem sokára meg is láttam a falut, ami valahogy nem akart közelebb jönni. Hosszú, poros úton értem be. A faluban amúgy 8an laknak, van egy nagy temploma, ahol Szent Nicholas síjra van, éppen felújítás alatt röpke 321.583,01 €ért. Ez ki volt írva.
István könyve írta, hogy este a pap levest tálal, és tényleg. Spanyol barátaink integettek, hogy menjünk be kajálni. Fokhagymaleves, enyhe füstölt ízzel, szétázott kenyérdarabokkal és egy szelet kenyérrel. Jól esett. István meglehetősen furcsán viselkedett, ugyanis elfogyott a cigije. Brr.
Itt még úgy gondoltam, hogy a Camino egyszeri dolog és nem kell megismételni. Ez volt az első alkalom azt hiszem, hogy az utolsó kilométereket erősen dacból tettem meg, dühösen. Nem jó érzés.
Másnap a következő nagy kalandunk már várt. Következett egy újabb nagyváros, Burgos. Már nem haragszom rá, sőt ahogy a lábaimból szállt el a fáradtság egyre kevésbé haragudtam rá, már aznap este is, de nagyon nem volt jó nap. Útunk egy Atapuelca nevű helyen vezetett át, ahol ősember maradványokat találtak és csináltak egy élményparkot is. Meg akartuk nézni. Aztán mégsem, mert kerülő lett volna és különben is csak 10kor nyitott, mi meg 9 körül értünk a faluba. Tovább, nem nagyon figyeltük a jelzést, mentünk a vidám francia bácsik után. Jelzés sehol. Majd elvesztettük a franciákat is, mert templomot fényképeztünk. Ellenben megtaláltuk a jelzést, ami egy dombra vezetett, majd keletnek. Namármost, a Camino legfontosabb alaptétele, hogy nyugat felé tart. Vagyis a kelet az visszafelé. Nekem nagyon nem akaródzott arra menni, de Móni mondta jó lesz az. Mondta, ha nem akarok menni, menjek a beton úton, Burgosban találkozunk, de lehet, hogy olyanok vagyunk mint a légy, amikor újra és újra nekirepül az ablaknak, ahelyett, hogy egy kicsit visszamenne és kerülne. Ezzel meggyőzött. A jelzés viszavezetett minket a főcsapásra. A dombtetőn állt egy kereszt, aminek eleinte csak a tetejét láttuk a növényzettől, de én éreztem, sőt tudtam, hogy az aljában kőkupac van, így lehajoltam és felvettem egy követ, majd odadobtam a többi közé és megköszöntem az Útnak, hogy Móni szájába adta ezt a fontos tanulságot. No meg, persze Móninak, hogy nem tartotta meg magának. Azóta többször is meggyőződtem róla, hogy valóban megtanultam a leckét.
Ezek után nagyon vidám falvak következtek, összeomlott templomokkal, kihalt, düledező házakkal. Aztán Burgos. Vagy legalábbis az első elővárosa, aztán az ipartelep, a lakótelep, a belváros, a katedrális, egy folyó, egy park, és a park közepén a szállás. Nekem ennyi volt Burgos. Nem mentem vissza 4 km-t, hogy megnézzem a katedrálist. Lefeküdtem az ágyamra és sajnáltam magam. Aztán mikor megérkezett Marcello Karennel, akkor egyből nem nekem volt a legrosszabb. Marcellonak pihentetnie kellett volna a lábát, ehelyett mikor 24 kmnél elértek egy szállást, úgy gondolta, hogy jól van és bevállalta a maradék 16ot. Aztán 32nél már nagyon rosszul volt, de nem nagyon volt más lehetősége, mint jönni. Két bottal, Karenre támaszkodva. Én meg leégtem, mert a városban a sok felújítás között elvesztettük a jelzést és kb. 1 órát kóvályogtunk, mire találkoztunk egy német párral, akik térképpel keresték a szállást és együtt összehoztuk a dolgot. A szállás amúgy nagyon kulturált volt, 3 euró, állami, 50en egy teremben, kellemes hangulatban, donativos internettel. Brazil nénik nagyon sopánkodnak mindig, mikor meglátták a vörösre égett fejem. Pedig semmibajom nem volt a fáradtságon kívül. Móni megiratta az első CDt a fotóiról.
Hornillos del Camino felé nem nagyon emlékszem az útra, semmi érdekes nem történt, a szállás önelfoglalós volt. Vagyis nyitva, az ember keres magának egy szabad ágyat, elfoglalja, rárakja a hálózsákját, hogy látszódjon, hogy foglalt, aztán késő délután jön a néni, hogy pecsételjen, meg kitöltesse a nagy könyvet. Néni nagyon vidám volt, persze spanyolon kívül semmilyen nyelven sem beszélt. Pihengettem, mikor újabb idősebb francia bácsik kerültek elő és az egyikük nagyon érdeklődőtt a leégésem után. Aztán fogta a kezem és keresztet simogatott rá, meg megfújdogálta, mindkettőt (az alkarjaim is leégtek, ahol nem takarta póló) és mondta, most jobb lesz. És tényleg. Esküszöm használt. No, meg a körömvirágkrém...
Este elindultunk vizért, mondván megkeressük a kutat, körbegyalogoltuk a nem nagy, de dimbes-dombos falut, de kutat azt sehol sem találtunk. Elindultunk hát vissza és most hogy a másik irányból megnéztük a szállás előtt álló oszlopot, nos igen, az egy kút volt. Jót röhögtünk, vettünk vizet, aztán alvás. Bohócék már napok óta követnek minket, itt is együtt aludtunk. Itt találkoztunk utoljára az út során Istvánnal.
És elkövetkezett az egyik kedvenc helyem. Castrojeriz. Már a neve is...Eleinte mezőgazdasági területen mentünk még mindig, rengeteg gabonamező, aztán kiszúrtunk egy néhány fából álló facsoportot, alatta egy házikóval. Bementünk. Egy szállás volt, leginkább hippitanya jellegű, áram nélküli, vezetékes víz nélküli, palackos gázos hely. Elég borús, hideg idő volt délelőtt, így elég zordnak látszott, de az elvarázsolt emberek, a borjúnyi méretű, fehér kutya, füstös órák emlékét őrző szentély és őrült falfestmények javítottak a képen. Kértünk pecsétet, aztán tovább. A város egy a környező síkságon egyedül ácsorgó domb lábához és oldalára épült. Messziről is gyönyörű. Kisütött a nap, meleg lett, simogató fuvallat és egy Szent Antal rendi kolostor maradványai. Na, az valami nagyon király hely. Megpihentünk, bámultuk a romokat, hagytuk, hogy a múlt emléke átjárjon. Aztán vidáman irány a város. Az első albergnek nagyon jó hangulata volt, de sajna csak egy ágyuk volt, így tovább, de a hospitalero megnyugtatott, hogy van még két másik szállás. Elszomorodtunk, majd megkerestük az államit. Hááát, eléggé lepukkant volt és ráadásul csak négykor nyitott. Leültünk, vártunk az árnyékos kapualjban. Egyszercsak jött a furcsa nevű olasz, aki Istvánnal keveredett jobb barátságba, kérdezte is, hol a magyar srác, mondtuk nem tudjuk. Mondta, ő nem várja meg, hogy ez kinyisson, inkább elmegy megnézni a harmadik helyet, mert az állítólag már nyitva van, de majd visszajön és elmeséli, hogy milyen. Móni visszament a vizéért, amit az első szálláson elhagyott (végig ugyanazzal a fél literes magyar üdítős üveggel jött), aztán úgy döntöttünk megnézzük azt a szállást mi is. Jött is velünk szembe Iván, a furcsa nevű olasz és mondta, hogy király hely, menjünk oda mi is. És tényleg. Halk zene, egy nagy terem, sok-sok ablakkal, parkettával talán 3 emeletesággyal, a földre rakott madtracokkal, álomszép vizesblokkal, donativosan. Elfoglaltunk két matracot, aztán visszamentünk a hátizsákunkért (mochilla), mert azt taktikusan leraktuk, hátha nem éri meg a strapát. A városkában még egy boltot is találtunk nyitva, pedig szombat volt, jót kajáltunk a teraszon, a kilátásban gyönyörködve. Ja és a könyvespolcon találtam egy The Orc című könyvet. Érdekesnek tűnt, csak nagyon hosszú volt. A hospitalera egy román lány volt, aki felismerte a Móni naplójába írt szavakat és megkérdezte tőle, hogy magyar-e. Mondjuk magyarul nem tudott. Reggel kikészítve várt a reggeli. Az egyetlen szépséghiba, hogy nincsen konyhájuk. Gyaloglás közben egész nap a József és a színes, szélsvásznú álomkabátot énekeltem. Innentől fogva, míg haza nem értünk... Ja, meg Alanis Morisettől az Ironicot.
Innentől a meseta, a végeláthatatlan kopár síkság várt ránk. | | |
|
