|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Don Kermorwan] Homálykrónika |
680. nap :: A Vihar
A Vihar
Fájó emlékek zargatnak szűntelen,
Lángba tűnt otthonom, elveszett szerelmem,
Őseim hangja szólongat éjszaka,
Mesterem kiáltja: „Fuss, ne nézz vissza!”
Mögöttem a lángtenger mindent elnyel, elemészt,
Gyermekkorom minden perce a pernyébe belevész.
A lángoló gerendák közt egy kiáltás száll felém,
Tengerzöld szem, aranyhaj, számodra nincs már remény.
Kolostorom összeomlott, társaim mind elégtek,
Nem volt hát más választásom, elindultam keletnek.
Emlékeim kísértenek, nincs előlük menekvés,
Hangok tépik szét lelkemet, ha rám borul az éj.
Csak magány kísér az utamon,
Nincsen senki oldalamon,
De visszasírom gyermekkorom,
Csillagtalan éjszakákon.
Azoknak, akik elpusztultak Dornodon tüzében. | | |
|
