|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Frissebb bejegyzés[SuperSonic] Egy alakváltó élete | 113. nap :: Naplómat nyitom... Naplómat nyitom, és fel, szememet,
Megtudhatom-e valaha végzetemet?
Csak bandukolok, hegyre fel s le,
Azt sem tudom, merre van már nyugat, s kelet.
Járom utamat, harcolva, szenvedve,
Meglátom e valaha a Nagy Fényességet?
Szomorúan járom utam, s amerre tudok, segítek,
Úgysem érti meg sosem senki az én életemet.
A bánatom, amiről versemben írok tulajdonképpen tényleg megérthetetlen, hiszen "előbb- utóbb" mindenki szembesül a végzetével. Legalábbis sokan ezt gondolják... De valójában csak az szembesülhet a végzetével, aki kitartóan küzd akkor is, amikor sokan erősebbek nála, és így, tulajdonképpen szembeszáll a lehetetlennel. Mindenki nagy dolgokra született, de vannak akik félnek megvalósítani, vagy csak nem tudnak eléggé küzdeni a "lehetetlen" ellen. Igen, így, idézőjelben, mert a lehetetlen nem létezik, ahogy nagyapám mesélte egy bizonyos lábbelit népszerűsítő szöveg volt ez, jóval a világégés előtt. De ez lényegtelen. Ez a világ legnagyobb igazsága. És félek, hogy a harcban én is elvérzem, félek, hogy amire én születtem, az sosem lesz megvalósítva. Mert egy dologra csak egyvalaki születik. Így ha valaki azt nem teljesíti be, akkor az örökké egy álom marad... | |
|