|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés[mcrain] Gondolataim | 2005-03-02 :: Hová fejlődünk?
Amikor a Csatorna és az átúszás még elérhetetlenül távolinak tűnt, és csak elméletben létezett számomra, azt gondoltam, "odaát" majd minden másképp lesz! "Odaát" majd lehet szerepjátszani, hiszen a Nyugat csak amolyan bemelegítő, felkészítő terület. Na, majd a keleti részen, majd ott...
Ezzel szemben, ahogy közeledett az átúszás pillanata, és már sok minden világossá vált a valóságból, megragadt bennem a csalódottság. Úgy éreztem, becsaptak. Talán saját magam csaptam be az álmodozással, és önámítással. Talán naív voltam. De becsaptak, mert senki nem mondta meg nekem, hogy "ideát" majd ugyanolyan lesz, mint volt anno, Nyugaton. Senki nem tette tönkre az illúziót, mielőtt reménnyé, és vággyá fejlődött volna... Aztán belenyugodtam. Az SF-ről érkező információk, már eleve lehangolóak voltak. El is döntöttem rögtön, hogy csak a nagyon szükséges, egypár forduló erejéig leszek vendég a Sötét Világban, annyira üresnek, élettelennek, halottnak és célnélkülinek tűnt az egész.
Aztán jöttek a hírek, hogy a 220+ területei benépesülnek. Végre! Ez már valami! - gondoltam. Izgatottan találgattuk, vajon milyen újdonságra számíthatunk, túl a vasfüggönyön? És lettek is újdonságok valóban... A TF egyik legnagyszerűbb újítása a fejlesztési pont bevezetése. De a szerepjáték... az megint elmaradt. Ha végeztél a küldetésekkel, mi marad? Caplatni a bozótosban, mászni a hegyeket... A faji páncéloknak csak a neve más, a karakterek egyforma varázslatokat használnak, amiknek szintén csak az elnevezése más, a hatása ugyanaz. És egyforma fegyvereket forgatnak a legjobbak, mert a sláger cuccok persze mindenki számára hozzáférhetők.
És elsikkadt a játék az optimalizáció rögeszméje alatt.
Aztán jött a hír, hogy készül a ryuku szigetvilág, és át lehet majd menni oda, és... és már nem merek bízni abban, hogy megváltozik bármi is. Már nem merem elhinni, hogy a játékból valaha kikopik az egyenlítősdi. Már nem várom, hogy szerepjáték lesz a TF-ből.
Tudom, naív vagyok, és reménytelenül szentimentális. Ez egy stratégiai játék, ahol a számok hatalma mindenek felett való.
Jelenleg a játékot csak egyféleképpen lehet játszani. Ha felfedezni akarsz, ha az újdonságokra vágysz: az új területeket kell felfedezned. Ez így jól is lenne, ha volna mellette alternatíva. A játékot többfelé, több területen kellene fejleszteni egyszerre, nem egymás után következő "szintekre" bontani. Egymás mellett létező helyszínek, területek, lehetőségek, kihívások kellenének. Hogy legyen választási lehetőséged, és legyen alkalmad jászani karaktereddel, és nem csak "haladni". Hogy az újdonság ne jelentsen okvetlen új "szintet", amit csak akkor láthatsz, ha az alatta lévő "szinteket" már mind teljesítetted.
Ez a fixa ideám. Ezért jár az agyam, ezért dolgozom, ezért játszom, ezért vagyok. Hogy mindez egyszer megvalósulhasson. | |
|