|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés| [IMi] Asenath a család szégyene |
1023. nap :: Szval akkor Tharr
Miután kikutaztam magam, és a tömeget is szétkergette a felettem magasodó sztoikus acélgólemek látványa -mire nem jó ha valakinek barátja a bank vezetősége, esetleg a pénzének a barátja :) - elindultam beváltani igéretemet.
Már elég régen megszereztem Tharr keresztjét, de sosem volt még lehetőségem, hogy fel is tudjam ajánlani Neki. Kinéztem a térképemen egy Barátság Szent Tüzét a közelben és nekivágtam a túrának. Még sosem használtam eddig ilyet pedig már hosszú évek óta tag vagyok.
Úközben elhessentettem egy orgyilkost a létből -talán némelyeket jobban megviselt "hurrikán mint gondoltam?"- majd magam mögött hagytam a várost.
Az alkalmatlankodó szörnyeket az orgyilkos után küldtem, ne unatkozzon, a nemlétbe vezető hosszú úton. Illetve nem mindet küldtem, volt aki engem küldött mindenféle bokor alá.
Az utolsó ongóliant távozása után rátaláltam végre a Tűzre. Tharr örömmel vette a keresztjét magához. Hmmm mit csinálhat a keresztekkel? Egyesek szerint visszakerül oda, ahonnan elvette azt. Hát elég furcsa lesz majd az aukción látni a felajánlónál a nevét, de hát Ő tudja.
Most az új küldetés: sebezek egy jó nagyot a jobbkezes fegyveremmel. Háááát elindultam a legközelebbi varkaudar falu felé az új küldetés szellemétől hajtva (a harácsolás szelleme is velünk tartott asszem). Mire a falu közelébe értem már erősen elborult az agyam, mivel minden monc lefeküdt a távfegyvereim előtt, életemben először bejött a kritikus ütés is, hiába a szerencse gyermeke vagyok.
Berohantam a hódító sereg egy kűlső táborába, már küzdöttek ott páran, hogy megzabolázzák a varkaudar hódítókat, félrehajtottam az elém tóduló aprószörnyeket, majd végre elém került egy alkalmasnak látszó varkaudar behemót.
Zutty már elő is rántottam a varkaudar szablyám és két csapással lehenteltem. Aztán rájöttem nem kell rángatni a szablyát ha nagyot akarok sebezni. Szval Tharrnak még mindig várnia kell. Ahogy a többi varkaudar szétspriiccelt, mint a behemót agyveleje, összekapkodtam pár apróságot, és elhagytam a tábort.
A kalandozók maroknyi serege még jó ideig feltartóztathatja szervezetlen varkaudarokat, főleg ha magamfajta szerencsevadászok is besegítenek néha.
Például én imádom a hűségérmém, először venni akartam varkaudar csontokat, de aztán nagyobb mennyiségben sikerült találnom a föld alatt. Valakinek nyilván nem volt rá szüksége ezért elásta, nekem meg kellett így én meg ki :)
Hol tartottam? A nagy csapás. Óriási szerencsémre szembejött velem a vándorcirkusz.
A sátorban egy smaragdgólemet engedett nekem a vigyorogva a buta óriása. Aztán a nagy csapásom után már maga Tharr vigyorgott rám -legalábbis én így éreztem. Vidáman indultam tovább, habár a mocsok óriás eltüntette a nyereményem, amíg féllábon tomboltam örömömben.
Egy elkószált varkudart a behemót barátja emlékére még felkoncoltam, mert csak nem akart letérni az útról, sőt még a bokor alá is benézett ahova én letértem.
Közben a nap is lassan alászállt. Kerestem egy alkalmatosnak és szörnymentesnek látszó kis tisztást, és nekikészültem, hogy lepihenjek. Egy szutykos remák ezt másképp gondolta. Miután már örültem, hogy KT-m hasznára is lehetek erre jön ez az állat. Azt mondják ha hálóval elkapom nem veszi el az értékes tudati energiáim. Csak hát a háló a zsák alján, így megint szablyáztam egy kicsit. Aztán kerestem egy alkalmatosnak és szörnymentesnek látszó kis tisztást, és nekikészültem, hogy lepihenjek.
Most sikerült is :)
Elalvás előtt átgondoltam mit is mondhatott Tharr vajon azzal, hogy egy kör alatt? | | |
|
