|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés[Koc] Kóc naplója | 2005-03-10 :: Falikép
Már két napja elkészült, de csak most jutottam hozzá, hogy leírjam, mert beteg vagyok jól.
Szóval nejem, Dalma elhatározta még jó két hónapja, hogy saját készítésű óriás képpel teszi hangulatosabbá a gyerekszobát. Vett két A1-es kartont összeragasztotta. Letöltött a netről egérkés képeket, és felnagyítota őket akkorára (kézzel), hogy szépen kiadják együtt az egész teret. Kitalálta a keretet, gyártott hozzá sablonokat, majd berajzolta a mintát. Végül temperával kiszínezte az egészet.
Hánytatott sora volt a képnek, míg elkészült. A macskáknk 2 izben is kiszakította karmaival. (Tudni kell róla, hogy imád a földön lévő papírokra letelepedni.) Ezeket Dalma leragasztotta egy kisebb karton folttal, most már nem is nagyon látszanak.
Aztán szintán a macska leborított egyszer egy ideiglenes vázát, amiból a víz rálöttyent a képre is.
De a legrosszabb kétségkívül az volt, amikor a kőművesünk, akik elől a képet a spájzba menekitettük, valamiért mégis bement a spájzba, és szépen átgyalogolt a képen, mert lusta volt nagyot lépni.
Szerencsére végzetes károk nem keletkeztek rajta, így most ti is megtekinthetitek a végeredményt. | |
|