|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés[Koc] Kóc naplója | 2005-02-23 :: Vér
Már megjelöltem a válaszomat a voksnál, de mivel többen kérdezték, ezért leírom röviden.
--
A terhesség alatt többször kell vért venni. Budapesten ez talán úgy megy, hogy bemész a legközelebbi szakorvosiba, ott leveszik, van komplett labor és megnézik ami kell. Nálunk nem, mert kisváros kis labor, nem tudnak minden vizsgálatot elvégezni. Többfajta megoldás van a problémára, az egyik, amit mi a terhesség elején meg is jétszottunk, hogy kértünk a nőgyógyásztól egy beutalót a korházába (István) és felmegyünk. A módszer hátránya az, hgy nem jó beutalót kaptunk először, az egyik jelenlévő orvostól kértünk jót, de így a lelet végül jól elkeveredett.
Aztán a védőnőnknek is kellett mindenféle vizsgálat, amit úgy lehetett megoldani, hogy adott egy kémcsövet - vagy többet - amit a normál vérvételnél levettek és odaadtak. Majd át kellett sétálni vele a szomszédba, odaadni a védőnőnek, aki aztán elküldte Kecskemétre, hgy végezzék el a megfelelő vizsgálatokat.
No ez volt az a momentum, ami mély nyomot hagyott bennem, amikor a frissen fejt, még kézmeleg vér ott volt a kezemben.
--
Volt még egy másik véres esetem, de ezt majd máskor :). | |
|