|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Frissebb bejegyzés| [Dugikornis] Ulf macskakaparásai |
2018-08-14 :: Hát nézzünk körül...
Noh, hát nem most volt a nap, mikor megérkeztem Ergya... Erma... Erdaga... a félszigetre, hogy a sullár rúgja már meg, na! Még emlékszem a napra, amikor az a varázsos ember elszabadította a Nagy Tüzet. Odalent a Vashegyek mélyén dolgoztam szinte még gatyába rondító kis törp-palántaként a mithrill bányászokkal. Bizony! Nagy reménységnek tartottak már akkor is, ilyen fiatalon ezen a felelősségteljes munkán. Nem kell elhinni az öreg, mindig csak morgós Bazaltkoponya Thorfin vájármesterünk dohogását, hogy \"Na fiam, téged is csak azért adott le közénk a jó apád, mert érted nem lesz kár, ha elvisz a barlangi óriás mucugró, amilyen hülye vagy!\" Csak a maga módján próbált kedveskedni, ő már csak ilyen volt. Szóval emlékezetes, borzalmas nap volt az. Vagy este. A vinas turhul se tudja odalent éppen milyen napszakban járnak odafent a sárban járók. Ugyancsak soká tartott kimászni a füstszagú, korommá lett tárnák mélyéről, lezárni a gyászt magamban és megindulni a túlélés reményében.
Sokáig bandukoltam a lenyugvó napot követve és mindösszesen csak 13 évbe telt, amíg rájöttem, hogy ez nem lesz a megfelelő irány, no de hát sohasem számítottam különösebben makacs természetnek, meg nem véletlenül kaptam én a Nagyeszű előnevet! (Nem! Nem Féleszű! Miért olyan nehéz megjegyezni?!) Újabb 13 esztendő visszafelé és már itt is vagyok! Sheran anyánk zöldellő kis oázisában!
Hát mit mondjak nem várt annyira barátságosan ez a vidék, talán emiatt is kezdtem naplót írni, hogy ne felejtsem el a tenger sok tapasztalatot, miket ezen napok jelentettek. Brilliáns elmémmel azonnal tudtam, jobb ha mások nem képesek elolvasni a magánjegyzeteimet, így fekete grákó bőrre gondoltam megírni, ebben hátráltatott, hogy egyrészt életemben nem láttam még grákó denevért, ebből következőleg nem volt grákóbőröm, sem pedig tintám. Később mindkettő lett, de a zsenialitásomat még nehezen tudja befogadni a világ, mert mint kiderült, nem hogy mások, de még én sem tudtam elolvasni a jegyzeteimet. Szörnyű! Összeesküvés a magam fajta meg nem értett, sőt gyanúm szerint megérteni nem is akart, korukat megelőző elmékkel szemben. No mindegy...
Tehát alig tettem pár lépést a végre valami zöldet, valami életjeleket mutató földön, mikor egy lila szörnyszülött olyat rám brekegett, hogy az már a mórigyümölcs hatékonyságával vetekedett. Első ijedtemben fejbe vágtam szegény brekket a kőkalapácsommal. Esküszöm úrnőm én nem akartam! Megijedtem! Veszendőbe menni viszont már kár lett volna a húsnak. Na de utána! Úrnőm Sheran! Megyek a nagy pusztaságban és erre szembe jön velem egy föld felett lebegő gomba! Már úgy értem még mielőtt megettem volna bármilyen gombát... Na azóta sem bízom a brekkhúsban. Én nem tudom miket zabálhatott elfogyasztása előtt az a nyomorult állat, de kezdtem megérteni a színét is. Valószínűleg már agonizált, mikor halálra rémített. A helyi fauna átgondolására késztetett az életemnek...
Jól emlékszem még három másik túlélővel osztottam meg az első táborhelyemet ezen a hatalmas félszigeten. Volt egy árnymanó, bizonyos a6. Ezzel a névvel megvolt a véleményem a vakarékok névadási kultúrájáról, de jól nevelt törpe nem teszi az ilyesmit szóvá, legfeljebb, ahogy én is, eldől a hasát fogva röhögni. Volt egy gnóm fickó is, elég kedves figura amennyire emlékszem. Meg jó féle troll nőstény egyed. Ezeken legalább van mit fogni, nem olyan ronda csenevész csontvázak, mint az elfek, meg némelyik ember. Bár azért a szakállát meghagyhatná, hogy néz már ki egy csupasz arcú nő? Hiába, talán nem véletlenül csak törpék képesek kultúrára épülő államot kialakítani, a nagybácsikám mindig ezt mondta. Legalábbis mindaddig, míg egy kocsmai verekedés során agyon nem csapták valahol a Namír Birodalomban. El sem tudom képzelni, hogy keveredett bele az a kedves, jótét lélek. Hát mindegy, a lényeg: a legelső pár bizonytalan lépésem nem volt könnyű ezen a félszigeten, azt megmondhatom. Pedig mi minden jött még ez után... | | |
|
