|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Aszkéta] Romboló Rokk kalandjai |
2015-09-03 :: Néhány nap unalom
Mit is mondhatnék? Az biztos, hogy a trollok nem vándorlásra születtek. Építkezésre meg főleg nem. Nem tudom, hogy Tharr hogyan gondolta, hogy ilyen hülye feladatot ad nekem, hogy építsek fel neki egy oltárt. Most komolyan, minden harmadik mérföld baktatás után szembejön velem egy Tharr oltár. Minek neki még egy? A kalandozók meg szerintem mind átúsztak már a Csatornán, mert senkivel sem találkozom már napok óta. Ki a fene fog ennél a sok oltárnál imádkozni? Miért nem azt kéri, hogy romboljak le valamit. Az sokkal jobban megy. Már kiskoromban is "romhalmaz" volt a jelem az oviban, nem értem, mit fáraszt ez a Tharr engem ilyenekkel. Ahelyett, hogy azt kérné tőlem, hogy öljek meg mindent, ami mozog. El is taposok dühből egy nyomorult quwargot gyorsan.
Na mindegy, hát nincs mese, építeni kell, ha Tharr kedvére akarok tenni. Átfut az agyamon, hogy inkább mégis keresek magamnak egy Leah rúnakövet és beszélek az öreg kaszással, hogy meggondoltam magam, de már nem áll szóba velem. Biztos halálosan megsértődött, mert Tharrt választottam.
Nini, egy szekérkaraván! Odabaktatok hozzájuk. Bár elég szúrós szemmel néznek rám, de megnyugtatom őket, hogy most nem akarok lebunkózni senkit, mert nem vagyok éhes, viszont nem kapnak pofont, ha elvisznek egy darabon. A hülye szemüveges gnómnak a bakon elég is ennyi érvelés, úgyhogy bólint, hogy szálljak fel és lazítsak. Így haladunk egy darabig, csak úgy suhan a táj. Hát, bevallom, sokkal jobb dolog a szekéren heverészni, mint koptatni a lábam. Kell is a pihenés, mert az utazás alatt elhatározom, hogy mégis nekidurálom magam az építkezésnek. Amikor egy szép kopár, dimbes-dombos területre érünk, ahol a kardfogú fülemüle se jár, búcsút intek a karavánnak és leugrom a szekérről. Ez itt jó lesz. Wargpin is egész közel lehet már, a terep meg teljesen megfelelő egy oltár felhúzásához. Szanaszét kövek heverésznek, legalább nem kell messziről idehordani a cuccot.
...
Nos, ha valami, hát az oltárépítés baromi unalmas egy tevékenység. Nem mondom, közben azért jó tapasztalat is, mert eddig fogalmam se volt, hogy kell ilyet csinálni. Végül egy egész napos kőhordás után hátralépek és megszemlélem a művemet. Gyönyörű kőkupac lett, a kőkésemmel még azt is belekarcolom kinyújtott nyelvvel, hogy \"Tharr RULEZ!\". Szerintem tetszeni fog neki. Erősen átszellemült arccal, a Két Kard szimbólumot markolászva arra gondolok, hogy de jó is túl lenni ezen a teljesen felesleges tevékenységen, és, hogy milyen jó lenne, ha ez a Tharr cimbi értékelné az áldozatomat. A megérzésem bejön, biztos tetszik neki a faragványom, mert hirtelen kékes villám csap az oltárba, majd egy fénylő alak jelenik meg fölötte. A kinézetéből ítélve elég kemény fickó lehet. Tiszta szerencse, hogy a haverom. Mondja is a fejemben az ismerős, pattogó hang, hogy mennyire fasza csávó vagyok troll létemre, és rögtön meg is jutalmaz. Érzem, hogy még erősebb, ügyesebb és főképp okosabb lettem. Nem hátrány ugye. Továbbá ad még három isteni küldetést is. Ezekkel elleszek egy darabig. Köszi Tharr, kedves vagy! Adhatna például ilyen küldetést, hogy hozzak neki egy mákrózsa virágot, mert pont van nálam egy tucat. De neeeem, ilyeneket kér, hogy például áldozzak be neki egy szöges bőrpajzsot. De minek? Nincs neki elég? Na mindegy. Fura ez a fickó.
Mivel épp eleget dekkoltam itt a domb tetején, ideje végre továbbállni. Alig baktatok pár mérföldet, összefutok egy zöld bőrű mutáns fickóval. Össze is haverkodunk, látom, hogy ő Fairlight hitét követi. Kehesnek hívják. Nem csoda, hogy ez a neve, elég csenevész szegény. Mondom is neki, hogy egyen rendesen. Közben csereberélünk is kicsit. Én önzetlenül neki adom a tartalék obszidián karperecemet, cserébe ő ad pár vas dobónyilat, sőt, még két teli vizestömlőt is! Végre folyadék! Ugyan nem ork sör, de legalább ihatok! Már épp kezdtem úgy érezni, mintha egy xantusz-kaktuszt próbálnék lenyelni, annyira porzott a torkom. Végül búcsút intek újdonsült cimborámnak, majd fütyörészve elindulok a város irányába. Most, hogy már van kulacsom, a kedvem is kivirult!
Na persze hiába tápolt megint Tharr, folyamatosan futnom kell, pedig már most is akkora a bicepszem, hogy nem látok ki mögüle. De ezek a szörnyek folyton kiszúrnak velem. Itt van például a mélységi grittang. Hiába van nálam vagy húsz vas dobónyíl, a böszme nem a föld alól támad rám, hogy még véletlenül se tudjam használni a halálosztó cuccaimat? Meg ismét csak jön a sok massza. Kész vagyok tőlük. Nem győzök bujkálni, meg rohanni előlük. Az kéne még, hogy valamelyik megint megzabálja a becses szöges bunkómat! Legalább találok egy sörényes ubukot, amit amúgy is le kell mészárolnom Tharr kedvéért. Neki is rontok nagy hévvel. Meg se tud sebezni, annyira nyomom az ipart, de csak nem akar megdögleni. Végül megijed és olajra lép, én meg hiába loholok utána. Ekkora izomkötegekkel ugyebár nehéz a futás, meg hát a cuccaim is nyomnak vagy 30 kilót, inkább feladom. Majd jön másik. Gyorsan péppé is verek egy gyanútlan rájanyéket, majd lemetszem a faroktüskéjét trófeának. Ez nyilván sokkal előkelőbb, mint a nyomorult gorombilla szempilla, amit még a múltkor szedtem össze.
Hát, egy napra bőven elég ennyi élmény, úgyhogy tábort verek egy tűzbokor árnyékában, remélve, hogy alvás közben nem fog spontán rámgyulladni. Mivel a kutya se jár erre, előszedem az álomport és szippantok egy nagyot belőle. Ez az! Már érzem is, hogy jön az álom! Odaátról már integet is nekem 72 troll szűzlány... megyek már.... | | |
|
