|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
330. nap :: A látszat néha csal
Hogy ezek a városi népek! Ahelyett, hogy a saját dolgukkal törődnének, különös érdeklődést mutatnak a kalandozók magánélete iránt, hogy aztán a legképtelenebb történeteket hozzák össze az elkapott részletekből.
Méghogy Sendiel megcsalt egy barna hajú kisasszonnyal, én pedig bosszút állok miatta az arénában! Való igaz, nemrégiben egyik nap még egy barnával látták (Lilendával), másnap meg már egy szőkével (velem). Az is igaz, hogy hamarosan kardozni fogunk egyet az arénában, de természetesen nem azért, mert találkozott a lányunkkal :)
Hanem azért, hogy illően felavassuk az új kardját, egy különleges pengét, aminek a markolatában méltó helyre került az olimpiai díja. Sendiel ugyan nem rajong az ötletemért, hogy ellenem kelljen kipróbálnia; főleg, hogy mostanra áll készen arra, hogy a nézegetésen túl egyáltalán kézbe vegye ezt a nagyszerű fegyvert. Mi tagadás, bennem is van egy kis félsz a csata miatt, de egy bajnok csak nem gondolja meg magát – főleg, ha egy másik bajnokkal vív, nem vérre menő küzdelmet! Legalább lesz majd mit mesélnünk ennek a kicsi elfnek, aki egyelőre még a páncélom alatt lapulva figyeli az eseményeket :)
Utána pedig én is teljesítem Sendiel kívánságát, és kéz a kézben sétálunk a szentélykert árnyas fái alatt, majd letelepszünk a selymes pázsitra, az ölembe hajtja a fejét, és… (Elnézést, most abba kell hagynom az írást, mert megérkezett.) | | |
|
