Ghalla Népe

[vendég] o Adatlapod o Változáslista o HIBA! o Szabályzat o FAQ
Csevegőszoba >>
Szólj be itt:
  
[22:21] Erynome: thord: gyere el a TF talira is, bár már nem a Lángban van:D
[21:57] thord: ohh, kb. három hónapjra, mióta újrakezdtem, minden este TF-ezek, most nem tudok mit kezdeni :D
[21:49] cabal: szombat estefelé
[21:39] thord: és mikortól lesz újra táplálás? :)
[20:28] Wolfy: szokas szerint jokor jutott eszembe hogy lepni kene...:)
[16:47] Tihor Miklós: 17 órakor leállitjuk a TF-et.
[13:11] Salle: 16-17 körülig szokott lenni általában.
[12:16] Spunk: Meddig lesz ma letöltés?
[08:49] Ussuk_ki: Oké, visszaolvastam. A haverom köszöni.
[08:48] Ussuk_ki: Ez valami WinUL beállítás, amúgy? :D Haverom kérdezi.
[18:31] Neal: most is kértem, de csak 1-et
[18:18] Erynome: de kérem is, azzal szoktuk legyezni magunkat, ha baromi meleg van :D
[18:17] Erynome: szerintem én is kértem 2-t nyomtatva
[17:35] Salle: Mondta valaki egyébként hogy nem megy , és mégis nyomtatva kérte?
[17:34] Salle: 3-t
 
Jelenleg bejelentkezve:

0 felhasználó
 
Regisztrált:
1133 felhasználó
1467 karakter
Legutóbb: Korrbak
 
Stílus:
 
Top 100 >>

Legtöbb bizonyítás a tudásbázisban:
Felhasználó#
Koc155
Marcsa69
Givangel66
FlyXan57
Spunk56
Ababo54
Annak44
Zka43
Fear'A Wee29
cinty28

Tudásbázis toplista:
FelhasználóTudás
Marcsa98.9145%
Annak98.0316%
FlyXan96.2788%
Yoro96.0561%
Zka95.1102%
skaven94.3475%
Amanda93.4365%
Balu92.5796%
Koc92.5603%
Spirit91.7419%
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés
[Dulmina] Az utókornak szeretettel

267. nap :: Végtelen kékség
A tenger! Eddig csak tengerszemet láttam, de ez most a végtelen tenger, a végtelen kékség… Lágy szellő, víz-illat, morajlás.

Kedves dallam, kedvesem illata, lágy ringatózás a mellkasán. Mintha csak álmodnék… De itt van, ölel, s én ölelem. Végtelen kékség a szeme, és mosoly ott is, nem csak a szája szegletében. Azt hiszem, ez a boldogság. Boldognak látni Őt, s boldognak lenni mellette.

Kézenfogva sétálni a parti homokban, meg-megállva, összebújva időnként. Akárcsak a szentélykertben azon az éjjelen, mikor a mi kis tündér-lányunk érkezett. Csodálni a naplementét, a sirályok röptét, a kagylók lebegését.

Belegázolni a vízbe, nem törődve fröcsköléssel, átázással, csak nevetni jóízűn, és menni, menni befelé – amíg meg nem állít a mélység. S mikor én már kénytelen lennék visszafordulni, Ő még beljebb óvakodik (megteheti, hisz nagyobbra nőtt), aztán kezét nyújtja, s belé kapaszkodva beljebb jutok én is. Két karnyival még annál is beljebb, mint ő!

Megszabadulni a vizes ruháktól, vacogva összebújni, takaróba burkolózni. Ölelni, simogatni, és lassacskán összeolvadni; a mélység után a magasságot meghódítani. Együtt pihegni, s egymás karjaiban megpihenni.

Újra gyermeknek lenni, s homokvárat építeni. De kőre ám, hogy csak azt nyaldoshassák az érkező dagály hullámai, de az épületben kárt ne tegyenek – és Ő büszkén nézhesse, mit emelt nekem. Én meg büszkén nézhessek fel rá, hogy mindenre gondolt.

Elképzelni a vár belsejét; beletenni emlékeket, vágyakat, életet. Nézni, ahogy rácsodálkozik, mivel csinosítanám ki az alkotását, hogy utána azt mondhassuk rá: igen, ez az otthonunk. Kalandozók otthona, őrült ötlet! De jó játék együtt álmodni.

Az egyik végtelen kékségtől pár nap után érzékeny búcsú – jó időre, ha talán nem is örökre. De a másik, a mosolygós, a társam marad – remélem, örökre!