|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés[Dulmina] Az utókornak szeretettel | 239. nap :: Kapcsolatok Idejét sem tudom már, mikor voltam ennyit egyedül. Hiszen Lilenda legfeljebb pár órás kirándulásokat tett egymaga, és Sendiellel is sokat táboroztunk együtt, amióta „igaziból”, vagyis nem csak teleport segítségével, hanem ténylegesen találkoztunk.
Most meg itt elmélkedem a majdnem felépült templom mellett, és várom a barátaimat, hogy befejezzük az építkezést és felszenteljük az alkotást. Bizony, a gyereknevelés mellett ez a nagy feladat is most volt esedékes számomra. Nem egészen ezt terveztük, de csak egy szavamba került, és Sendiel is velem tartott. Így azért jobb kedvvel ment a munka, meg remélhetőleg Lilendának sem volt haszontalan, hogy ilyet látott. Jaj, amilyen lelkesen pakolgatta az apja által készített építőkockákat! No meg máris összebarátkozott a jelen lévő tudattársaimmal: Zúgószéllel egyből megvolt a közös hang (hiába, no, egy elffel ne lenne?), de aztán NaUgyanKii, a kobudera is haver lett!
Lám, már megint rájuk gondolok, s nem az én egy igaz istenemre… Persze, része ő is az életemnek, a mágiával, a villámokkal, a néha kicsit fura küldetéseivel, az üzleteléssel. Sok hívével ellentétben nekem messze nem ez utóbbi a legfontosabb. Engem a varázslás misztikuma vonzott, azért választottam az ő útját már jó régen. Kincsből viszont találtam olyat, ami nem is arany, nem is fénylik, mégis nagy érték számomra. Nem bántam meg, hogy Sendiel csengő aranyak helyett a kedvességével „fizetett” (én már nem is emlékszem, talán néhány zöld üvegért, vagy valami más apróságért), és azt sem, hogy más hitűekkel is barátokká fogadtuk egymást.
Igen, valójában nem is vagyok egyedül, még most sem. (És egyedül nem ment volna a templomépítés sem!) | |
|