|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
197. nap :: Változó idők
Nagy szomorúságra ébredtünk tegnap: eltűnt Lilenda kedvenc babája, amihez hihetetlen módon ragaszkodott. Láthatóan egy tolvaj zsákmányává vált, valami egészen más helyett. Neki persze nyilvánvalóan nem akkora érték ez, mint nekünk volt. Lilenda nemcsak ezzel aludt el, hanem rengeteget játszott is vele. Még hordozókendője is volt, meg kis takarója, meg ruhácskái.
A múltkor már majdnem búcsút vettünk tőle, annyira elszakadt, de aztán persze megesett a szívem szegény leánykámon, és fáradságot nem kímélve megvarrtam. Jobb lett, mint újkorában :) Közben Lilenda is varrni akart: a lelkére kötöttem, hogy óvatosan, figyelmesen tegye, és adtam neki egy kis anyagdarabot meg hozzá tűt, cérnát. Ügyesen öltögetett, csak valahogy a végére a ruhája is hozzánőtt...
Volt hát sírás, mikor kiderült, hogy most nem menthető meg a baba. Ráadásul elbúcsúzni sem volt lehetőség tőle. Hirtelen nem is tudtam mivel vigasztalni Lilendát, annyi minden eszembe jutott: a saját kis kabalám, a szőke-fekete hajfonat, aztán a régi kavicsom, amit Sendielnek adtam egy nyaklánccal, és most ő őrzi kincsként. Meg a tűzvihar, ami elvitt mindent, és akkor sem volt búcsú... Meséltem hát a régi időkről, az emlékekről, a továbblépésről.
Jól el is telt az idő, és még előttünk állt egy tisztes táv, hogy Sendiellel közösen táborozhassunk. Kalandozókként, mégis a régi idők családjait idézve, együtt. Alkalmazkodva a körülményekhez, de azért kicsit dacolva a változásokkal.
Egy darabig követtük a tolvaj nyomait, de aztán elváltak Sendiel útjától. Lilenda itt elgondolkodott egy kicsit; végül az elf nyomok felé irányította Somát, és vissza se nézett, csak ment előre, apához. Aki már elénk indult, mikor jól besötétedett, és mi még mindig nem voltunk sehol. | | |
|
