|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
134. nap :: Vacsora három személyre
Mikor már azt hittem, hogy egészen jól beletanultam annak kitalálásába, hogy mi baja van Lilendának, amikor sír, egyszercsak csődöt mondott minden ilyen irányú tudományom. Végigpróbálgattam már mindent, de csak nem akarta abbahagyni.
A fejem is megfájdult, éhes is voltam már, meg kicsit aggódtam is, hogy így nem tudom sötétedés előtt utolérni Sendielt, aki előrement megfelelő táborhelyet keresni.
Gondoltam, ha tartok egy kis pihenőt, s közben főzök valamit, az még azért belefér. Elő is rámoltam az üstöt, s nemsokára már rotyogott benne az ínycsiklandó étel. Lilenda kikerekedett szemekkel nézte, s még ordítani is elfelejtett közben. Csak mikor enni kezdtem, akkor zendített rá ismét. Kész szerencse, hogy a puszta közepén történt mindez, különben igencsak jót nevetett volna rajtunk mindenki.
Így persze egyáltalán nem esett jól az étel, inkább Lilenda baját próbáltam megfejteni megint. Talán mégiscsak kevesli a tejadagját? Ezen ne múljon!
S ahogy elkezdett szopni, és éreztem egy finom harapást, rögtön rájöttem: a fogai nőnek! Bámulatos, milyen hamar! De így már érthető, miért olyan nyűgös! Szerencsére nem is olyan messze találtam megfelelő gyógyfüveket, azokból egy főzet segített rajta valamicskét.
Estére meg már büszkén mosolygott, mikor elújságoltuk apának a kalandot. Sőt, a vacsorából már hárman ettünk! Úgy láttam, ízlett :) | | |
|
