|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés[Dulmina] Az utókornak szeretettel | 127. nap :: Kalandos nap A Szentélyben még marasztaltak volna a szerzetesek, de ismét eljött a kalandozás ideje. Soma szerencsére egyből megkedvelte a kis Lilendát, és nem zavarja, hogy kettőnket kell vinnie a hátán. A városban tett séták teljesen meggyőztek, hogy nem korai útnak indulni a babával. Így nyugodt szívvel engedtem előre Sendielt, hogy nemsokára immár a „pusztában” találkozzunk újra.
Nem épp unalmas napunk lett a kicsi lánnyal! Igaz, ő szépen átaludta, amíg én elintéztem pár veszélyes szörnyet. Amíg meg egy mély szakadékban próbáltam szerencsét, Soma vigyázott rá. Úgy ült mellette és hessegette a legyeket, mint akinek nagyon komoly és fontos feladata, mondhatni küldetése van.
Aztán meg összefutottunk Odüsszeusszal. Ő adott össze bennünket Sendiellel nem is olyan régen. Most pedig láthatta, hogy milyen boldog vagyok a férjem oldalán, és hogy máris egy gyönyörű gyermekkel ajándékoztak meg bennünket az istenek.
A kis tündér átaludta a varkaudar faluban tett látogatást is, így szerencsére nem kellett több ellenféllel megküzdenem, mint egyébként. S nem akármilyen zsákmányra tettem szert a végén. Aminek egy részét már bizony nem én fogom használni, hanem majd neki adom, ha felnő. Hadd ne kelljen a nulláról kezdenie mindent, mint annakidején nekem.
Elenios tündöklő szobránál ébredt csak fel, és vidáman nézte a virágesőt, aztán meg örömmel vette el a kezemből a neki nyújtott mocsári penkét.
Hamarosan Sendiel táborhelyére is ráakadtunk, csak a zene után kellett menni ;) No meg a készülő vacsora illata után :)
Mi tagadás, este nem esett nehezemre elaludni, de örülök, hogy újra, immár gyerekkel is ilyen jól megy a kalandozás. | |
|