|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
120. nap :: Örök szépség
A minap felpróbáltam a régi ruháimat. Meg sem gondoltam, hogy immár újra gond nélkül rám jön mind. Csak… valahogy furcsán éreztem magam bennük.
Épp ennek okára próbáltam rájönni, mikor betoppant Sendiel. Ő csak azt látta, hogy valami nem tetszik nekem, ahogy nézegetem magam a tükörben.
Leültetett maga mellé, átölelt, és mélyen a szemembe nézve azt mondta, ne a tükörnek higgyek, hanem neki. Ő pedig most is szépnek lát, mint mindig. Felidézte, milyen voltam, mikor legelőször találkoztunk, majd megint, majd mikor a Kapitánnyal való szerencsétlen kaland után az ölemben lábadozott. S milyen voltam, mikor kettesben szárnyaltunk Libertan utcáin, majd a Csupasz Sünmedvében azon az emlékezetes vacsorán… Meg utána, mikor átéltünk pár sikert s kudarcot – együtt. Aztán menyasszonyként, friss feleségként, és nemsokára várandósként. És most, anyaként.
„Igen, mindig másmilyen, de mindig szép. Lehet-e nem szép az a test, ami élő bölcsője volt egy új életnek, és még most is bőkezűen táplálja azt? Sose bántson a változás, ha örülsz annak, ami miatt történt! Nekem most is Te vagy a legszebb nő a világon, és örökké az maradsz.”
Majd elgondolkodva hozzátette, hogy legfeljebb a lányunkkal megosztva. Ezen már együtt mosolyogtunk, majd törtünk ki boldog nevetésben.
Másnap pedig elmentünk venni nekem néhány új ruhát. És úgy tűnt, hogy a gnóm boltos a múltkori eset óta tanult egy kis jómodort – úgyhogy szent a béke :) | | |
|
