|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
92. nap :: A zene hatalma
Mindig is tudtam, hogy egy bárd muzsikáját hallgatni kellemes dolog. Legyen az a dal bármilyen hangulatú, jó érzés hagyni, hogy magával ragadjon, elbűvöljön, lenyűgözzön. Világéletemben volt bennem egy csodálat az ilyen titokzatos művészlelkek iránt. Emlékszem, mekkora öröm volt, mikor gyerekkoromban ott sertepertélhettem a fogadóban, mikor betért egy messziről jött vándormuzsikás, és dalaival szórakoztatta a vendégeket. Most is ámulva hallgatom, mikor belefutok egy-egy előadásba az utcán.
S az utóbbi időben bizony magam is rászoktam a zenélgetésre: hátha sikerül nekem is ilyen örömet okoznom másoknak. Néha úgy érzem, sikerült, és az olyan jó! Máskor meg érzem, hogy nem ment igazán; de hát gyakorlat kell ehhez is, nem? Egyelőre egy dorony dudával rémisztgetem a népet. Valahogy úgy érzem, a lant olyan szentségtörés lenne (a furulyát meg kénytelen voltam egyszer unkreálni, és fúvócsővé alakítani – de ez egy másik történet).
Legyen az Sendielé, mindenkor. Imádom hallgatni, imádom élvezni a ritmust, a hangját, azt, ahogy a dalai által kinyílik előttem. Remélem, a hasamban mozgolódó baba is érzi, milyen nagyszerű élmény ez. Talán már hallja is a hangokat – de nemsokára egész biztosan :) Meg mi is az övét :))) | | |
|
