|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
85. nap :: Virágot a virágnak
Pár hete végképp szűknek bizonyult a páncélom, már az is, amit korábban azért nem hordtam, mert nagy volt. Készen persze nem lehet ilyet venni (jó, nem mondom, hogy nagy kereslet lenne kismama-páncélokra, de azért biztosan értékelné más is a figyelmességet, és esetleg egyéb jó üzlettel meghálálná – halljátok, gnóm boltosok?), szóval kénytelen voltam egyénileg alkotni. Mikor szerintem kész lett, Sendiel állította, hogy nem úgy van az! Mondtam neki, hogy akkor javítgassa még, nekem már így is jó. Erre nem engedte, hogy nézzem, mit csinál még vele. Aztán pár nap múlva, egy magányos estén észrevettem, hogy két kis lepréselt virág van belül odaragasztva a hasamat védő részéhez. Egy kék és egy sárga, az esküvőnkön viselt díszekből. Drága Sendiel, jól kitalálta! Küldtem is neki gyorsan egy szál virágot a mágikusan idézett kis fehér galambbal. Egy kék orchideát, mint legelőször.
Legközelebb, mikor találkoztunk, boldogan rohant elém. Én már csak lépésben bírtam Somával (hiába, a spagulár is jobban fárad, ha nagyobb súlyt kell cipelnie), és láthatóan megkönnyebbülés volt szegény állatnak, mikor végre lekászálódtam a hátáról. Viccelődtünk is Sendiellel, hogy most nem menne a cirkuszi beugráskor oly lazán teljesített légtornászkodás. Sőt, már az a rettenetes csíkos fellépőruha se jönne rám – de jelen helyzetben nem is vállalkoznék ilyen veszélyes mutatványra! Meg alighanem mindketten kint maradnánk Grehem szörnyjáratából is: ő magasság, én meg szélesség okán. És amíg mi ezeken szórakoztunk, Soma nem átallotta észrevétlenül lelegelni a nekem szánt mákrózsacsokrot kedvesem kezéből – csak a szárak maradtak! Kellett nekik úgy összehaverkodniuk még a múltkor! Erre persze az első döbbenet után újfent kitört a kacagás mindkettőnkből :))) (Meg aztán fenyítés helyett néhány napig jobban odafigyeltünk a csintalan jószágra – kóválygott ám szegény rendesen). | | |
|
