|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
71. nap :: Felgyorsult világ
Néha úgy érzem, szívesen megállítanám az időt, és élvezném tovább a várandósságot. Régen az is hosszabb volt – emlékszem, milyen soká érkezett az Öcskös. Meg persze a gyermekkor sem röppent el olyan gyorsan – méghogy Sendiel csak 3 éves! De ez még semmi ahhoz képest, hogy Halatir, a maga szintén nem sok évével… Te jó ég! Belegondolni is furcsa: nagypapa lesz! (Mikor először dicsekedett el vele, azt is nehezen bírtam elképzelni, hogy tényleg van egy fia.)
Testileg felnőnek, de vajon lélekben fel tudnak-e nőni ilyen hamar a gyerekek? Tudnak-e elég tapasztalatot gyűjteni, hogy aztán, kirepülve a családi fészekből, ne egy gyötrelem legyen nekik az önálló élet? Régen én is gyorsan felnőtt akartam lenni, és rosszul esett, hogy egy csomó klassz dolgot nem engedtek a szüleim. De arra is emlékszem, hogy így mekkora öröm volt, mikor végre mégis. Meg bizony akadt olyan is, amiről addigra beláttam, hogy nem is annyira jó, mint amennyire gyerek fejjel vágytam rá.
Mikor megismertem Sendielt, sokkal inkább az Öcsköst láttam benne, mint a szerelmemet. Aztán… akadt pár kaland, ami fölnyitotta a szemem, őt meg edzegette egy kicsit. Felelőtlen kölyökből komoly társ lett, aki lehet, hogy még mindig szeleburdi néha, és lazábban veszi a dolgokat, mint én, de valójában tényleg felnőtt már. Akkor ennek a babának is menni fog! | | |
|
