|
Vissza a naplókhoz o A napló tartalomjegyzéke o Régebbi bejegyzés o Frissebb bejegyzés| [Dulmina] Az utókornak szeretettel |
204. nap :: Hogy is van ez?
Somának hála szinte észrevétlenül tettük meg a napi táv felét, mikor egy alkalmas helyen megálltunk ebédelni. Lilenda is besegített az előkészületekbe: ezúttal a tüzelőgyűjtést bíztam rá, míg én megtisztogattam és feldaraboltam a hozzávalókat. Miután meghozta a gallycsomót, feltettük főni az ételt.
Lilenda közben mesélni kezdett, hogy mit látott az imént erdőben: egy olyan állatot, mint Soma, de igen nagy hasa volt, és már a földön feküdt. Meg is akarta mutatni, de mondtam neki, hogy anélkül is elhiszem, meg a tüzet különben sem szabad őrizetlenül hagyni. De csak nem maradtunk ennyiben: mert mi van, ha baja van szegény állatnak, és elkelne neki a segítség. Vettem egy nagy levegőt, és elmondtam, hogy most az a legnagyobb segítség, ha békén hagyjuk azt a spagulárt, mivel sokkal inkább nyugalomra van szüksége, mint kíváncsi elfekre. Hiszen hamarosan szülni fog.
Lányom döbbenten vette tudomásul, hogy ezek szerint a múltkor jól félrevezette egy kedves kalandozó, akitől úgy hallotta, hogy a drasmólyom hozza a kölyköket, és persze a kalandozóknak a babákat. Emlékszem is az esetre; igen éles eszűen azt felelte rá, hogy az nem lehet, mert sok drasmólymot látott már, de olyat még nem, ami épp egy kölyköt cipelt volna valahová.
Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az esetnek, csakhogy pár nap múlva Sendielnek is kijutott a kérdésekből, ő meg szegény nem értette, hogy miért érdeklődik ilyesmik iránt a lánya. De legalább így meglepetésében garantáltan az igazat felelte! :) (Legalábbis nagyon remélem, hogy nem kell hamarosan egy újabb legendát lerombolnom.) | | |
|
